Amíg ebédünkhöz kondul,
Sorsunk rosszabbra nem fordul.
Okát sokan nem is sejtik,
Az ostobák – elfelejtik.
Évszázadok óta kondul,
A megszokás rá se mordul…
Valamikor nagyon régen
Fellegek jártak az égen.
Magyarország vaskapuján
Dörömböl a török szultán.
Vele “az iszlám serege”,
Országot foglalna vele…
Ördög már a táncát ropja,
Véres Duna, Száva habja.
Kékek a távoli hegyek,
Bécsben kamasz király remeg.
Kapisztrán – egykori zsoldos,
Súlyos fakereszttel csapdos.
Hunyadi kardja nem pihen,
Harcol szárazon és vízen.
Vitézek és keresztesek;
Férfiak,
Fiúk,
Gyerekek…
Ország kapuja nem ereszt,
Védi fegyver,
Védi kereszt…
Július és huszonkettő…
Semmivé lett a túlerő.
Országot foglalni jöttek,
Tömegsírba temettettek.
A szultán semmit sem végzett…
Megfutamodott a végzet…
Helytálltak a Legkülönbek,
Túlerőn diadalt vettek.
Bátorság,
Tisztesség,
Érdem…
Értük zúg a harang – délben…
Amíg ebédünkhöz kondul,
Sorsunk rosszabbra nem fordul.
Okát sokan nem is sejtik,
Az ostobák – elfelejtik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: