Pete László Miklós versei

Volt egyszer régen egy Monarchia… A Nagyszüleink még beleszülettek, Velük mostanra kihalt az anyag, A szín megfakult, Eltompult a dal, Csak szellem-rongyait kavarja még A Történelem, Az örök Vihar… História kavarog, Rázkódnak a szellem-rongyok, Mint szélben A kihajított Kacatok. Városházák, színházak, templomok, Régi kastélyok homlokzatain Nosztalgiázik a Történelem; Mellettük sivár lakótelepekben Porladozik a vén huszadik… Tovább »

Távoli moraj Bennünk és felettünk… Úgy élünk, hogy hallhassuk Mindhalálig. Sziklafalakon zúgva megtörő Anyag-hullámok.. Rohannak, bőgnek Zengve, dübörögve… Csak a szikla… Tartson ki Mindörökre… A köd mögött állnak a vén falak, Nekik zúdul egyre Az áradat. Piac-hullámok profán söpredéke, Sisaktarajos birodalmi béke Jövendőt fullasztó pénz-áradat, Csak egyre ostromolják A Falat… Távoli moraj Értünk És miattunk…… Tovább »

Messze túl a világ végén, Ábrándok peremvidékén Áll a Város… Turisták sehol sem lelik, Ügynökségek nem hirdetik, Még repülőtere sincsen… Mintha tükörképünk lenne, Mindenki mást keres benne: Egyik színes tündérálmot, Másik abszurd állatságot Lát a távolból belőle. Messze túl a világ végén, Ábrándok peremvidékén Áll a Város… Lakják élők, Lakják holtak; Egykor vagy sohasem voltak…… Tovább »

Nem kell nekem toronyóra lánccal, Csak maradjunk meg egymásnak sokáig… Az évek erdős dombvidékein Együtt haladunk, Drága Anikóm. Ha esik, összebújunk, Hogyha meg Elviselhetetlen a száraz hőség, Behúzódunk Szerelmünk árnyékába… Nem kell nekem toronyóra lánccal, Lehet a világ szürke vagy fakó.. Jó Veled élni, Drága Anikó!... Tovább »

Májusunk feléledt végre, Tisztulni kezd az Ég kékje. Szétszakadt, roppant fellegek Visszavonulni kezdenek. Kimerült városok felett Reményt érlel a Kikelet. Májusunk feléledt végre, Tavasz telepszik az Égre. Tudjuk a Jelent becsülni, Tudjunk Jövőnek örülni. Hosszú Múltunk arra nevel, Hogy sohasem adhatjuk fel. Sorsunk vegyük végre kézbe; Jövőnk is feléled végre…  ... Tovább »

Szomorú májusi szél; Sose voltunk, Nem is leszünk Hitványabbak senkinél. Bágyadt, tétova eső; Szemünk előtt A Jövendő Szárnyszegetten verdeső… Ködös minimáltavasz; Ami szép És természetes, Csak az maradhat igaz. Szomorú májusi szél, Világpénz Kilátástalan Jövő felé mendegél… Lucskos, sáros pocsolyák, Szodoma felé araszol A pénz-mámoros világ… Felhős, borús horizont; Úgy tornyosul A rossz jövő, Mint… Tovább »

Amíg újra nő a fű, Jön a borúra derű. A Lét mindig helyreáll, Csak epizód a halál. Ördög szkeptikus lehet, De nem az anyag szeret. Amíg újra nő a fű, A világ nem egyszerű. Alamuszi pénz-egek Hazug nótája pereg. Aknafolyosókat ás A hangos minoritás. Amíg újra nő a fű, Jöhet borúra derű. A Jövőért az… Tovább »

Orgona illata árad, Isten szeme könnybe lábad. Zengő májusi virulás; Minden csupa Feltámadás. Istenben megújul a Rend; Amíg tart az Idő – teremt. Orgona illata árad, A világ könnye felszárad. Profán törvény léte felett Éledezik a Kikelet. Orgona illata árad; Isten soha el nem fárad.  ... Tovább »

Májusesti csendességben Jövő-palánták az égben. Némelyik tán verőfényes, A másik brutális, véres. Tetteinkkel dönthetjük el, Hogy melyiket neveljük fel. Májusesti csendességben Ezer csillag fenn az égen. Alszik alattuk a város; Isten sohasem magányos. Egyetlen Jövő vár régen; Májusesti csendességben.  ... Tovább »

Tök ulti – halotti lepel; Amíg élünk, kontrázni kell. Van negyvene, három húsza, Meg a hitetlenség busza. Hajtószínnel média sújt, A tök király burnuszba bújt. Tök ulti – globális condra, Amíg élni lehet – kontra! Ha végén villan a hetes, Már minden kanyar egyenes…  ... Tovább »