Távoli moraj
Bennünk és felettünk…
Úgy élünk, hogy hallhassuk
Mindhalálig.
Sziklafalakon zúgva megtörő
Anyag-hullámok..
Rohannak, bőgnek
Zengve, dübörögve…
Csak a szikla…
Tartson ki
Mindörökre…
A köd mögött állnak a vén falak,
Nekik zúdul egyre
Az áradat.
Piac-hullámok profán söpredéke,
Sisaktarajos birodalmi béke
Jövendőt fullasztó pénz-áradat,
Csak egyre ostromolják
A Falat…
Távoli moraj
Értünk
És miattunk…
Embernek születtünk,
S azok maradtunk…
Van Jó,
Van rossz…
És van Örök Igazság,
Profán hadak hiába ostromolják,
A szikla áll,
Erősíti minden szent Pillanat,
Hát állva is marad.
Hiába a hullámok robaja,
Az Erkölcs nem lesz relatív – soha.
Távoli moraj
Végzet-köd körül…
Az Ember majd
Istennel egyesül…
Amíg ott magasodik a szikla,
Addig lelhetünk
Célra,
Virradatra,
Önmagunkra,
A Szabad Akaratra…
Távoli moraj
Bennünk és felettünk…
Amíg van hitünk,
Szépség,
Meg igazság,
A szikla áll
S vele – a bizonyosság.
Míg túl profánon,
Pénzen, ködfalon,
Híg művészeten,
Politika-kásán,
Silány napok minden megalkuvásán
Büszkén magasodik égre fel a szikla,
Van-lélekfedezet az álmainkra…
Távoli moraj…
Amíg a lelkünket felemeli,
Bennünk
Az Isteni…
Amíg a sziklára néz le az Ég;
Addig létezhet
Az Emberiség