Nem akarunk róla lemondani,
Bármit locsogjon a sekélyes felszín,
A szögletes erkölcsű szkepticizmus,
Csak őrizzük mélyen,
Magunkba rejtve,
Mint szép Jövőt az örök fiatalság…
Ami a profánnak utópia,
A Léleknek
A messzi Múlt dala…
Addig kéne előkerülnie,
Míg globál idióták pénz-elméje
Minket is Atlantisszá nem darál…
Atlantisz mesélhetné el nekünk,
Mi az “objektív szükségszerűség”,
S mi nem…
Nem mondunk róla le,
Legfeljebb akkor,
Ha elveszítjük önmagunkat is…
A Történelem tovább araszol,
Valaki mindig boldog…
Valahol…
Imitt a kapzsiság,
Amott a Hit…
Valaki mindig őriz
Valamit…
A jelenkor mindig kissé bozontos,
Csak a Múltban látszik,
Hogy mi a fontos…
A nagy vagyon nem a Jövő jele,
Rossz az Idő lelkiismerete…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: