Pete László Miklós versei

Holnap beköszönt a Nyár, Forrong a Nap-katlan, Felhúzott Kikelet-rugó Júniusra pattan. Nyár-istennő trónra ül, Verőfény felette, Trónját az elmúlt rossz, cudar Télen építette. Lehet, hogy rossz előjelek Akadnak ma bőven; Holnap beköszönt a Nyár, Bízzunk a Jövőben!... Tovább »

Hétköznapi esti Béke; A Szeretet menedéke. Nap nyugszik távol pamlagon, Az alkonyat mérleget von. Álom szárnya finom szatén, Jövő szunnyad a Múlt ölén. Jót fiadzik Jó emléke; Hétköznapi esti Béke…... Tovább »

Népboldogító doktrínák Hatását nyögi a világ. Papírra rótt kényszerképzet, Hogy mit szeretne a végzet. Fülledt utópia-tudat Virtuális utat mutat. Népboldogító doktrínák Érlelik jövő viharát. Groteszk ívben adogatnak, Abszurd válaszokat adnak. Ész-ficamlott papír-okság Kötelező szakboldogság… Akut agyvelő-lumbágó, Rág a polkorrekt csáprágó. Népboldogító doktrínák; Rovarkas lenne a világ… Ha a világ ide “halad”, Meghal a szabad akarat,… Tovább »

Május végi napsütésben Remény születik az Égben. Gyógyulni kezd az esendő, Járni tanul a jövendő. Madárcsicsergő reggelek; Összebújnak szerelmesek. Langyosan szép alkonyatok; Erkölcsi világrend ragyog. A világ borotvaélen; Május végi napsütésben.... Tovább »

Tán valóban az utolsó időkÖrvényei cibálják a világot?A nagyvilág –Műanyag keszkenő…Most volna tán az utolsó idő?A jövő már a pokolban pihen?Nem hiszem… A zavart elvek korszakában élünk ,Az alattomosság ma szinte törvény,A humánum-tehenet megfejik,Glóriát követel a deviáns,És lassan már a tisztesség a szégyen…Polkorrekt szemfedő…Most volna tán az utolsó idő?Végleg behunyva az isteni Szem?Nem hiszem…Prédikálnak,Siránkoznak,Jajonganak egyesek,Hogy… Tovább »

Fáradt ének – boldog ének; Meghitt, csendes esti fények… Május esti csendes éjben Pihen a Hold – csendességben. Élet-játék nem megy babra; Rövid éj jön – hosszú napra. Akik álmodoznak – élnek; Fáradt ének – boldog ének.  ... Tovább »

Mai nyomott reklám-észnek Tán nem triviális, Hogy az Ember sose csupán Individuális. Szenvelgő “magánynak” a Lét A torkára forrna, Ha csakugyan szál-egyedül, Csupán maga volna… Nem elszigetelt az ember, Mint az öreg medve, Nincs merő véletlenségből “A világba vetve”. Akármilyen anyagelvű Köd-ütegek lőnek, Múlt-kincsestárunkat át kell Adnunk a Jövőnek. Emberi jogok? Csak külcsín, Egyéni arcfesték,… Tovább »

Nagy feladat előtt állva Kinő az Idő szakálla. Táncolnak Remények, Hitek; Magában duzzog a hideg. Megremeg a kommersz okság; Ifjú marad a konokság. Tán még a halál sem árva; Nagy feladat előtt állva…... Tovább »

Vén, mogorva szkepszisek Megszűnő világa, Ahol semmi öröm sincsen, Ami meg van – drága. Nem-hit ördög vigyorog, Mint fogatlan néne, Mindent elvesz, de semmit sem Ad érte cserébe. Öncélú és fekete, Mint a hamis ében, Naphosszat eldagonyázik Vélt “modernségében”. Vén mogorva szkepszisek Élve megrohadnak, Rossz profán nemhitet vetnek, És halált aratnak. Vén mogorva szkepszisünk Morog,… Tovább »

Örök Otthonunk: a Mítosz. Életről, halálról hírt hoz. A ráció csupán házhely; Építkezni mítoszban kell. Nádfedeles hétköznapok Ormain remény nem ragyog. Örök Otthonunk: a Mítosz Az Örök Túlpartról hírt hoz. Emberi vágyak, remények; Megfoghatatlan a lényeg. Őrizzük Isten titkait; Az Öröklét – bennünk lakik. Örök Otthonunk: a Mítosz Pokolra sújt, Vagy – feloldoz. Az anyag-ember… Tovább »