NOlimpia – az ínség kosara

NOlimpia…
El ne induljon Fehérlófia…

Itt mindenkinek kár fáradnia.
Miénk az ínség régi kosara,
Többe, nagyobba
Ne vágjunk soha.

NOlimpia…
Elég nekünk az ínség kosara.

Legyünk egy kisországnyi bennszülött,
Lessük makogva a nagyok szavát,
Ne merjünk,
Ne akarjunk,
Ne reméljünk.

Ha Árpáddal ezt közli valaki,
El sem kellett volna indulnia.
NOlimpia…

Szegény, kopogó érzelemvilág,
Azt mondja, költsük a pénzt hasznosabbra…

Miféle pénzt?
És mi a hasznosabb?

Mintha a bankjegy garmadában állna,
És elkölthető volna bármire…
Mintha nem is a Cél teremtene
Munkát,
Hitet,
Reményt és
Tisztességet…

NOlimpia;
Győzött a kocsmafilozófia.

Mintha Kolumbusz eldönthette volna,
Hogy mi legyen a felfedezés tárgya,
Amerika?
Vagy hasznosabb lesz mégis Ázsia?

Leghasznosabb, ha nem hajózik el,
Ha mindhárom hajó helyben marad,
S fognak helyette pár kosár halat.

NOlimpia…
Nem is olyan fontos Amerika…

Profánföld száraz patakmedreit
Belepheti az érzelmi homok,
Kicsinyes sikkasztások,
Viszonyok,
És ködbe merülnek a távlatok.

NOlimpia..
Senkinek sem kell fáradoznia…

Tollvonás februári ég alatt,
És..
Nesze neked, Szabad Akarat…

NOlimpia,
Ünnepel az öntelt hisztéria.

Termő lapályt posvánnyá magyarázni,
Múltat, Jelent, Jövőt NOlimpiázni,
Mások munkáját semmivé gyalázni
Elég pár százezer aláírás;
Kinek kell ma
Munka, és
Alkotás…

NOlimpia..
Semminek sem kell kimozdulnia…

Se cél,
Se elvek,
Csak a puszta nem…

NOlimpia,
Az ínség ütött-kopott kosara.

Szikkadttá vénhedt rossz cinizmusok,
Meg felfuvalkodott fiatalok
Merítenek az ínség kosarából,
S büszkélkednek a fonnyadt nihilen…

Egyszer talán az evolúció
Majd megtanítja szégyenkezni őket…

NOlimpia…
Gügye, morális kleptománia…

A rombolás felnőtté nem tehet,
De mégis fel kellene végre nőni.
Semmi NOlimpia,
Meg mánia;
Hanem felnőttkor,
Család, és
Haza…

Máskülönben nem vár más ránk soha,
Csupán az ínség régi kosara.