Pete László Miklós versei

Zene száll Fuvola hangján; Bach, Utána Hacsaturján… Mint mese, Vagy éber álom: Színpadon A Kicsi Lányom… Az összes huszonnégy éve Épül bele a zenébe… Száll a zene, Szól a zene, Szíve-lelke Benne, Benne… Szálljon, Szálljon, Mindig szálljon… Zenéd, Lelked, Kicsi Lányom… Rád Zene, meg Öröm várjon; Boldog legyél, Kicsi Lányom!  ... Tovább »

Hideg télben hideg ének; Álmaink az égig érnek… Jég szorítja a világot, De a Remény ma is – áldott. Csontig fagyasztó zegernye; A Múlt mára – szikkadt pernye… Hideg télben hideg ének; Anyagelvek jégben élnek. Téli Föld repedve forog, Rossz entrópia vigyorog. Jégbe fagy az Isten szava, Hull a realitás hava. Hideg télben hideg ének,… Tovább »

Mintha itt sertepertélne Most Holle anyó, Mint régi szép képeskönyvben, Úgy esik a hó… Szertartásosan ürül ki Az égi kehely, Függöny módjára hintázik Millió pehely. Szép, parádés, nagy pelyhekben Gomolyog a hó, Festőt hívogat a látvány, Vászonra való. Sznob ítésznek nem ízlik, mert Nem elég profán, A varázslatos fehér kép “Giccses” is talán. Aki őszintén… Tovább »

Lompos, nyegle téli szél, Bolond, aki sose fél. Gonosz doktrína terem Jelenrágta flaszteren. Szétoldódik múlt-köteg, A sok egyén – csak tömeg. Lompos, nyegle téli szél, Nem Isten, aki henyél.  ... Tovább »

Havas eső, Szél kornyikál… Süket Múltat Jelen cibál; A vak Jövő elé citál… Téli profán Csüggedésben Entrópia ellenében Egyedül Ádvent van ébren. Havas eső, Szél kornyikál… Szabad akarattal küzd Az elrendelt Halál…  ... Tovább »

Nem rémálom – valóság… Ördög hordta széjjel; Szörnyű csattanás riasztott Álmunkból az éjjel… A román hölgy elaludt Éjjel a volánnál; Álomban a sunyi sátán Katasztrófát kántál. Álmosan csak az vezethet, Aki nagyon dőre, A kocsiban ült a férje, Meg a csecsemője… Nem rémálom – valóság… A butaság: járom; Szörnyű csattanásba torkollt Múlt éjjel az álom…. Tovább »

Csomagolni kezd az év, Már a Múltba készül, Decemberbe érve minden Számvetésbe vénül. Volt ragyogó, szép Tavasz, Fénylettek a kertek, Tél elmúltán az emberek Újra élni mertek. Szárnyra kapott a remény, Nyíltak a virágok, Szép hazánkat megkímélte Sok külhoni átok. Csomagolni kezd az év, Néz a szürke égre, A világon jónak-rossznak Előbb-utóbb vége. Volt napfényes… Tovább »

Még szokjuk egymást, Mint új szeretők…. Még szokjuk egymást, Mint vén tó fenekén A kavicsok, De az összhang Napról napra Nagyobb. A váltón már otthonos A kezem, Végre kocsim lett Nekem. Másoknak ez régen természetes, Nekem nem az, És nem is lesz soha… Ötvennégy évesen Az első autómat vezetem… Köszönöm, Istenem! Repedezett, szürke síkon megyünk,… Tovább »

Füstkígyó ádventi égen, Dehogy fent – bennünk Az Éden. Istent csak ostoba okol, Minden ember menny – és pokol. Jót csak magunkból adhatunk, Az Üdvösség – magunk vagyunk. Füstkígyó ádventi égen, Jövő áll a faluvégen. Vagy magunkra nőni hagyjuk, Vagy szelíddé simogatjuk. Füstkígyó ádventi égen, Dehogy fent – bennünk Az Éden.  ... Tovább »

Megérkezett fagy-diktátor, Didereg a világ-sátor. Spórol még a fényes hóval, Beéri a zimankóval. Reménytelenség ás vermet, Borúlátás jéggé dermed.. Vén, mogorva fagy-diktátor, Körülötte híg köd-tábor. Ránk terül, mint gyilkos lepel; Polkorrektet nem követel.  ... Tovább »