Egyszer kezet fogtunk
Sok éve már,
Kezemben éreztem csontos kezét…
Amíg csak élek, sajnálni fogom,
Hogy soha többé nem szoríthatom…
Kilencvennél is idősebb volt akkor,
Mégis tele Hittel,
Energiával,
Csupa elszántság,
Nemes akarat;
Habsburgok közül
A Legmagyarabb…
Semmi fogpasztavigyor,
Semmi festék;
Akaratlanul jött a számra:
“Felség…”
Királynak és császárnak született,
Földönfutó lett,
Nyegle viccek tárgya,
“Azonnal főbe lőni!” – mondta Hitler,
“Örökre eltüntetni!” – súgta Sztálin.
Nancyban lotharingiai volt,
Strassbourgban francia,
Nálunk magyar,
Pöckingben német,
Bécsben néha osztrák,
De ködlakó világpolgár – sehol.
Korona helyett
Méltóság,
Alázat,
Munkaszeretet,
Lelkiismeret,
Meg bátor felelősségvállalás…
Királyi jelenség volt –
Általuk…
Féltek tőle cinikus pénzpofák,
Aggódtak hatalmas “demokraták”…
Hogy túl közel van
Még a Holdon is…
Kis népek, családok ügyvédje volt,
A közösségi jogok harcosa.
Hetven száműzött esztendő után
Jöhetett ide először
Haza…
Kilencvennél idősebb volt már akkor,
Kimondta:
“Ne higgyék, hogy nem tudom”…
Hiányát sírva nyögi Európa…
Ön nélkül itt
“Halottasak az esték”,
Fondorkodik a lompos pénzvigéc,
A közösségi jogok foszladoznak,
Világkormányt áhít a butaság,
S a parlament, ahol munkálkodott,
Most talán bordélyház,
Vagy halpiac…
Ön nélkül itt
“Halottasak az esték”,
Minek kérném, ha módja engedi,
Majd “ott” is szól néhány szót értünk…
Felség…