Pete László Miklós versei

A Lét közömbös tengerén Egy kis tutajon Te meg én.   Vén Idő szele kavarog, Egyre szürkébbek a habok.   Közös múltunk: sűrű bokor; Nem mi öregszünk, csak a kor.   Isten hatalmas tenyerén Már mindörökre: Te meg én.... Tovább »

Ős Hitek márvány vizein Siklik a hajó, Csak itt érezzük igazán Azt, hogy élni – jó. Ős Remények szent folyamán Vitorlázni jó, Minden látvány, amit élünk, Örökkévaló. A Lét összes forrásánál Ősi Hit piheg, Rejtik Időt zabolázó Élet-ligetek. Ős Hitek márvány vizein Megpihen a szél, De amíg világ a világ, Isten nem henyél.   ... Tovább »

Napsütéses őszi napon Isten kinéz az ablakon. Igazat sző már a takács? Pirul-e a jövő-kalács? Korhad-e már a vén végzet? Háborog-e az enyészet? Napsütéses őszi napon Ballag a vén Idő – vakon. Túl a horizonton a Nyár, Közeledik az őszi sár. Idő rossz kereke forog; Mit sem látva tova robog. Napsütéses őszi napon Száz fizetett… Tovább »

Cammog velünk az Idő, Hitek csinosulnak, Jövendőt koldul a jelen, Elhullnak a múltak.   Minden remény égig ér, A Lét nem ér véget, Önmagától, önmagáért Él tovább az Élet.   Minden ember mendegél, Vágy mozdonya húzza, Ami hamis, azt az Idő Egyszer összezúzza.   Cammog velünk az Idő, Vénülnek az elvek, Indulatokat nevelnek Sunyi, rossz… Tovább »