Új esztendő: Időnk elé
Most áll az új fogat,
Hozzon nekünk a tavalynál
Vidámabb napokat.
Újév: egy nap, és az Idő
Megint tovább rohan,
Ennek az évnek még előttünk
Tiszta lapja van.
Az újév szürke és ködös
– Gyarló emberi lény –
Mégis elférhet rajta már
Egy nagy halom remény.
Lent hófehér, s a sok remény
Embermódon konok,
És fent az égbolt peremén
Tengernyi sok mocsok.
Az új év első alkonya
Komor, csípős, hideg;
Éheznek, fáznak ötletek,
Remények és hitek.
Tegnap sok rossz tivornya volt
Az új év ürügyén;
Jutalma: fásult, rossz öröm,
És életunt remény.
Fáradt, sivár lett a magyar,
Kevés a tiszta arc,
Pedig menekül a Jövő,
S gyürkőzik már a Harc.
Keresztre feszített jövő,
Sziklába zárt Remény;
De megvénült az Értelem,
És halványul a Fény.
Az új évek tömör sora
Szépen kopogtatott,
De puttonyában mindegyik
Csak rosszabbat hozott.
De hátha ez a mostani
Indít el valamit…
Gyarló az ember, amíg él,
Sosem hal meg a hit.
Csak összefogni kellene,
Míg létezik Magyar,
Mert a feledés jéghegye
Bezár és eltakar.
Múltunk félig rabolva már,
És jövőnk teljesen,
S a szemérmetlen jelenünk is
Részben idegen.
Volt rosszabb már: török, tatár,
Élezte itt fogát,
De kergettük, s elvitte mind
Hitét és bocskorát.
És rosszabb is lehet talán,
Élünk majd romokon,
És lesz pökhendi pénz-ficam,
Vagy újabb Trianon.
A magyar nép szikkadt csokor,
Elszáradt gólyahír
Fent töppedt külföld-majmolás,
Alul meg nagy nihil.
Bár ők ritkán fognak kezet,
Egy poklot von tova
Az országot kiáruló,
S a részeg ostoba.
De mért ne lenne jobb, amíg
Vers dalol magyarul?
Hisz hosszabb távol mindig
A gonosz marad alul.
Hisz annyi balszerencse közt
Még mindig itt vagyunk,
Van gyermekünk, lelkünk, hitünk,
Erős szívünk, agyunk.
Újév napja jött el megint,
Egy új levél lehullt,
A Múlt egy része szép jövő,
S elmúlt a többi múlt.
Állunk még egyszer szent jövőnk
Virágos teraszán
Egy új esztendő tavaszán:
Te Drága Szép Hazám.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: