Szegény özvegyasszony lánya
Ül komoran egymagába’
Nincs pénze a hozományra,
Esküvőre, engedélyre,
Nem lehet hát soha férje.
Már nem indul, hogy elérje,
A helytartót, hogy megkérje,
Mondta már a vőlegénye:
Ismerd be végre magadnak;
A gazdagok sosem adnak.
Hideg, szeles téli napon
Léptek roppannak a havon,
S kopogtatnak az ablakon.
Amikor a zsalu tárul,
Valami puhán aláhull.
Édesanyám, nézz csak oda!
Ez nem lehet más, csak csoda!
Aranyló, jóságos csoda!
Nézz ki, a csillag mit mutat?
Láttuk erre püspök urat!
Bárki volt, piros köpenye,
Hosszúkás, magas süvege
Volt, és hosszú botja vele!
Tudom, a hálát nem várja.
Az Isten ezerszer áldja!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: