A feledés örvényébe lehullt,
Vak ködével takarta be a Múlt,
Titkát tagadja néha még az ég is,
S emlékét őrzi minden ősi mégis.
Az ember fennen tagadja, de sejti,
Hírét-nevét a lelkek mélye rejti,
Ott rejtőzik, mint hitünk meghitt éke,
S mint a Jövő utolsó menedéke.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: