Te vagy nekem a kozmosz végtelenje,
A perc-sugárnál apróbb menedék,
Tűzfergeteg, vagy éden tengercsendje,
Hűsítő forrás, éltető vidék.
Lelkemnek elhagyott, ódon szobáit
Szemed fényében berendezhetem,
A pusztaság helyére nőjön pázsit,
Ahol Te, Kedves, megpihensz velem.
Hű hitvesem, Te lelki-testi társam:
Fogom erősen kis fehér kezed,
Hadd éljem ezt az életet veled,
Meg milliónyi újabb életet,
Szerelmünk élet, a Mindenség tükre,
Mivel hogy itt van: tartson mindörökre !
1991. július 6.