Puha párnával jött a nyugalom,
Lebbentve bolyhos sirályszárnyait.
Sikoltó szikla: hűvös hegyorom,
A szélnek adja olvadt csókjait.
Az életkapu tárult fel előttem,
Érzékeny pompa, csillag-pirosan,
Ott bent a porból tűzzé s köddé lettem,
Szívem a számon tört ki hangosan.
Ó sima álmok, s gyöngéd rajzú vágyak!
Ne hagyjatok magamra már soha!
Hogy újra s újra csillag-tűzzé váljak,
Hogy fény legyek, vulkán, meg harsona.
Csak Érted, Kedves, Te gyönyört adó:
Te Drága, Drága, Drága, ANIKÓ!
1991 július 12