Csak vakaródzó anyagviszketeg,
Ernyedten tesped az Idők felett…
Nem szid,
Nem dicsér,
Tán nem is köszön;
Nem más, mint lompos, egyhangú
Közöny.
Nem gyűlöl,
Nem szeret,
És semmit nem akar;
Csak időnként a fülembe
Hadar.
Csöröge-száraz
Entrópia-faág;
A nélkülem-világ…
Csak álmodozó anyag-babona,
Létre éledni nem képes soha…
Nem tud,
Nem szeret,
Nem lát,
Nem is ért,
Csak néha
Megkísért…
Hátrafelé araszol, mint a rák,
A nélkülem-világ…
Pedig,
Pedig…
Nélkülem nő a fű…
Mennyire egyszerű…
Ha nincs más, csak anyag,
Ha Istent csak ember farag,
Ha a szót a Mindenség nem érti,
Mitől kéne félni?
Ha utunkba Szó nem áll,
Csak eltörünk,
Mint vékony gyufaszál,
Akkor még csak nem is rejtélyes
A halál…
Múltba fonnyadt,
Meg jövőbéli fák..
Süket,
Közönyös
Nélkülem-világ…
Ha az Élet csupán a véletlen rése,
A világnak nincs semmi küldetése,
Ha képzelgés az erkölcsi világrend,
Isten meg papírdollárt hajtogat,
Akkor a halál
Az anyag kegyelme…
Megszenteletlen,
Avas vén cobák,
Nélkülem-világ…
Mint monília a cseresznyefák,
Úgy élősködik rajtunk
A profán…
Szegény profán világ…
Fojtogatja gyógyíthatatlan
Profit-kapzsiság…
Kíméletlenül terjed,
Mint a rák,
A nélkülem-világ…
A papír-végzettan arra okít:
Csak anyag van,
Az üdvösség: profit,
A Lét az anyag fején furcsa tincs,
Az embernek
Felelőssége
Nincs.
Lyukas,
Szélfútta,
Rongyos anorák
A nélkülem-világ…
Mégis,
Mégis,
Ez az anyaghalom
(Sejtem, talán: tudom)
Sokkal több,
Mint puszta matéria…
Globál-kapzsiság sivár idején
Sem hal meg a
Remény…
Új Idő lesz,
Új Ég,
Új Föld talán?
Vagy megtér a profán?
Nemcsak az utód,
És nemcsak az ős…
Az Ember egyetemlegesen
Felelős…
Tán jobb az egy törékeny, vén halál,
De Isten erre
Rá nem áll…
Virágot hajt,
És újra haj az ág,
Nincs és sosem lesz
Nélkülem-világ…