Tavaszi fák sátra alatt
Töpreng az Idő;
A kivágott Történelem
Mindig újra nő.
Régi Teremtésből fakad
Minden, ami él,
Tradíciók meséjéből
Sarjad a levél.
Isten lakik a Tavaszban,
És a Hit vele;
Mindig Tavasz volt az ember
Első ünnepe.
Tavaszi fák sátra alatt
Búsul a halál;
Új világot teremthet egy
Vékony szalmaszál.
A doktrína nem valóság,
Csak rossz kópia,
Önmagának büntetése
Az entrópia.
A Lét még a lét után is
Létre penderül;
Az Élet a világban nem
Lehet egyedül.
Tavaszi fák sátra alatt
A fű újra nő,
Bennünk lakik, vagy nem lakik
Világ és Jövő.