Kétség szivárog az égből,
Állnak komoran a fák,
Eső,
Döntésképtelenség –
Nyirkosodik a világ…
Lucifer vigyorog
És szavaz,
Zsolozsmázik a
Jéghideg Tavasz.
Brüsszel fáradt repterén
Kopott, szürke árny,
Gyertyafényekben vívódik
A sápadt hiány…
A halál,
Mint nedves, fojtó pára – szétterül;
Ártatlanok haltak meg…
Értelmetlenül…
Néhány tucat halvány kis gyertya ég,
A kegyelet
Jéghideg menedék…
Miért?
Miért?
Miért?
Van, amit még Isten sem ért;
A betonon elszáradt levelek,
A Semmiből kondul
A felelet…
A vén Európa döbbenten áll;
Koldusnak álcázva jött
A halál…
Vigasztalan eső-horda,
Szétáznak a múlt-falak,
Életek,
Jövők,
Remények
A semmibe hullanak…
Európa, a naiv, totyakos,
A vén tudálékos liberális,
Észficammal az ördögöt idézi,
A dzsihádot
Kertitörpének nézi,
A holtakért
Gyertyák,
Meg kegyelet,
De az élőkért:
Cselekvés,
Becsület.
A mi Európánk: maga a Béke,
Nem az erőszak hazug menedéke…
Nézzünk a gyertyákra,
Aztán az Égre,
Nem “integrálni” kell a fanatizmust,
Hanem vackába visszaűzni végre.