Félénk Tavasz az idei,
– Minden Reményt köd takar –
Sose látott új bajokat
Idehozni nem akar.
Mankóval jár most a Jövő,
Az összes távlat biceg,
Zűrzavarban reménykednek
A pénz-agyú kibicek.
Megmarad-e Európa,
Vagy eliszlámosodik?
Mi fogunk-e mosolyogni,
Vagy a számos harmadik?
Félénk Tavasz a mostani,
Semmi harsány, semmi szín,
Triumfál-e a sivárság
A Hagyomány romjain?
A megviselt, szerencsétlen
Európa feje fő;
Felnevelődik-e végre
A hozzá méltó Jövő?
Pipogya hozzá nem értés
Haszonlesést ünnepel,
Azt hiszi, a szemellenző
Díszes győzelmi lepel…
Félénk Tavasz korát éljük,
A Kikelet fontolgat,
Attól fél, hogy létével sért
Mondva csinált “jogokat”.
Értékpusztulás korában
Gyanús lett a Tavasz is,
A rossz, szélfútta “eszmékkel”
Ő sem kompatibilis.
Esővel húzza az időt,
Erőt gyűjt a Kikelet,
Akkor jön majd, amikor az
Örömnek helye lehet.
Türelmetlenül várjuk már,
Hogy tavaszodjon, pedig
Az igazi Kikelet csak
A lelkünkben születik.