Pete László Miklós versei

(Apósom, id. Bundik László emlékére. Elhunyt 2016. március 29-én) Az Idő egy nagy halastó talán, Kis Lét-kikötőkkel az oldalán. Tavára meghitten, szépen vigyáz A Nagy Hobbihalász. Halászember tart a túlpart felé, Talán már lát ott rakpartot, Vagy stéget, Mellette rejtelmes dimenzióba Bukott alá Az Élet… Elment Az örök rejtélyek útjára; Az Idő szégyenkezve néz Utána…. Tovább »

Húsvét ünnepén Egymást vigasztalja Lét, S Remény… Húsvét ünnepén…           * Félénk és bágyadt Tavaszi napon Agyon-félemlített Húsvét oson. Elraboljuk önmagunktól A Múltat; A Megváltás is Részegségbe fullad. Koránba bújt dollár Világot falna, Épül az Esztelenség birodalma.                * Élet-sziget A hatalmas vén Semmi peremén.. Húsvét ünnepén…               * Erőszakos és fürge a Remény, Akár… Tovább »

Nagyszombat van. Hit és Remény – vacog… A Megváltás fél lábon tántorog. Megváltás? Töredék-lét, ital, étel… A történelem – örök próbatétel. Holt nyugalom Rossz kalaphoz verődik, Jövő-ködben Vérfürdő leskelődik. Nagyszombat van, A világ zaklatott, Tán elfeledte, hogy megváltatott… A megváltottság nem rendfokozat; Csak lehetőség, Szabad akarat. A felelősséget ne hagyjuk fázni, Tilos Papír-doktrínákra ruházni. Nagyszombat… Tovább »

Kétség szivárog az égből, Állnak komoran a fák, Eső, Döntésképtelenség – Nyirkosodik a világ… Lucifer vigyorog És szavaz, Zsolozsmázik a Jéghideg Tavasz. Brüsszel fáradt repterén Kopott, szürke árny, Gyertyafényekben vívódik A sápadt hiány… A halál, Mint nedves, fojtó pára – szétterül; Ártatlanok haltak meg… Értelmetlenül… Néhány tucat halvány kis gyertya ég, A kegyelet Jéghideg menedék…… Tovább »

Kótyavetye – gazda nélkül… Kié lesz a földünk végül? A görög eposzok óta Önmagáé Európa… Kövezett útjait rótták: Líra, emberi méltóság. Látott sok emberi csodát, S a szabadság gyermekkorát. Gazdára régen nem ügyel, Most meg… Önmagát adja el? Kótyavetye – gazda nélkül… Minden hagyomány elévül?                  * Platón óta. Jézus óta.. Európa… Európa… Hódító meg… Tovább »

Gondűző Tavaszról Mond mesét a szél, Tavasztündér valahol a Régmúltban henyél. Meghitt Tavasznak szép Híre mendegél, A hétköznapi félelem Napsütést remél. Szkeptikus egekben Szürke fellegek, A nyomasztó előérzet Felettünk lebeg. Gondűző Tavaszról Beszél a Remény, Visszatérhet a nyugalmas Hétköznapi fény? Illan a friss szellő, Gyűlik a korom, Támadásba ment át minden Gonosz hatalom. Vaskos jövő-démon… Tovább »

Koravén tavaszi estén Felhő-ing március testén… Nap-lovak szélnek eresztve; Felhők úsznak messze-messze… A Hold sápadt égi mályva; Hosszú az alkony uszálya. Koravén tavaszi estén Csönd van a horizont-mezsgyén. Szunnyadnak pocsolyák, erek, Tornáznak hideg-seregek. Tesped az éj, a vén álnok; Ásítanak éber álmok. Koravén tavaszi estén Szél pityereg Múlt elestén. Valami fáj a Mélyben lent.. Rezignáltan… Tovább »

Esős szerda volt, sáros és kopár, Ázott tollal búgott a gerle pár, Pest szűk utcáin fröcsögött a sár, Káromkodó kocsis, kopott batár, Az utcán más nem jár… Pár lelkes fiatal itt mit akar? Nem tudja, hogy sok vizet nem zavar? Mit ér a derű, Ha minden szükségszerű, S keserű?   Hát mit akarhat néhány fiatal?… Tovább »

Valamikor egyszer régen, Talán éppen Most megy feledésbe… Valamikor régen, Itt, Magyarországon, Még a rügyek sem fakadtak ki az ágon, S történelmet írt a Költő, Meg a Népe… Valamikor régen… Tán ma is ez kéne… Áldott az emléke. Valamikor egyszer régen… Talán mégsem Kéne elfeledni. Valamikor régen Itt Magyarországon, Úgy esett le a fekete-sárga járom,… Tovább »

Félénk Tavasz az idei, – Minden Reményt köd takar – Sose látott új bajokat Idehozni nem akar. Mankóval jár most a Jövő, Az összes távlat biceg, Zűrzavarban reménykednek A pénz-agyú kibicek. Megmarad-e Európa, Vagy eliszlámosodik? Mi fogunk-e mosolyogni, Vagy a számos harmadik? Félénk Tavasz a mostani, Semmi harsány, semmi szín, Triumfál-e a sivárság A Hagyomány… Tovább »