Pete László Miklós versei

Cudar fagyra ál-tavasz jön, Ál-tavaszra újra fagy; Sosem szabad azt elhinnünk, Hogy az Isten cserbenhagy.   Libikóka időjárás, Inog, mint a szélkelep, Egy nap alatt húsz fokkal is Lehet több, vagy kevesebb.   Napsugár a hóra, Végzet-libikóka, Végzet ellenében vágyunk Mindig Szépre, Jóra.   Cudar fagyra ál-tavasz jön, Ál-tavaszra fagy – megint, Belül vannak a… Tovább »

Fáradt estén… Fagyoskodik február, Ringat a busz, Feleségem Hazavár.   Sóvár sátán Rezignációt kutat, Ködszeméttel Szórja tele Az utat.   Derengő Hold… Bágyadt, Halovány ezüst, Kéményünkből Fütyürészve Száll a füst.   Fáradt estén… Kopog a hideg beton, Nagy léptekkel közeleg A nyugalom.   Úszik felém Két kutyánk A köd felett, Két szempár, meg Határtalan Szeretet…. Tovább »

Jó csapatnyi napsugár Az udvarban vizitál, Port köhög némely virág, Felsóhajtanak a fák; Tavasz-szellem, kisfiús, Március van, Március.   Ma a meghitt Szerelem Együtt ébredt fel velem, Nyálkás köd ma nem nyafog, Ragyognak az ablakok, Fürge szellő jön-megy, Huss! Március van Március.   Jókedvű Nap odafenn, Minden indulat pihen, Fázós remény andalog, Szószátyár lesz a… Tovább »

Magunkban hordozzuk mindannyian A Kárpátok alatt. Mióta itt az első tűz kigyúlt, Vagyunk a téres, Messzi, Messzi Múlt.   Az Idő sötét torka nyelte el A régi népeket; Valaha rég a Kárpátok alatt, Először építettek házakat, Emlékük kútba hullt, Borítja régi Messzi, Messzi Múlt.   Génjeinkben, Vérünkben élnek Ők; Az első építők, A hídverők; Házakat… Tovább »

Minden szkepszis koravén, Deres a köd rajta, A télies aggodalom Megalkuvó fajta.   Minden derű születés, Az Élet a lényeg; Összebújva megifjodnak Mindig a Remények.   Minden szeretet remény, Élet, ha akarjuk; Életünk drága értelmét Féltve betakarjuk.   A Lét szent megújulását Nem dollárban mérik, Bennünk születik a Tavasz. A lelkekben érik.... Tovább »

Amint újra a közelembe érsz, Arcom virul, a kedvem könnyűvé lesz, S munkámba újra visszatér a Lélek; Veled – élek.   A betegséget, mint elnyűtt kabátot Veszed le rólam, Éltetsz, mint az Isten, Célt akasztasz a jövendő nyakába.   Ha ködös napok hitemet orozzák, Jó csendes este hazatérni Hozzád.   Amíg a Jelen jóra válni… Tovább »

Még rakoncátlan, nyers A friss Erő, De néha már megáll a levegő.   Már felszikráztok, Mint a csillagok; Isten áldása Rajtatok Ragyog.   Hit, tehetség boldog jövővé válik; Vigyázzatok rá, Éljetek sokáig!   A világ jelen-múlt kínjait nyeli, Boldogságotok jobbá teheti.   A felelősség tisztességet hordoz; A bátorság a hűség önmagunkhoz.   Akármilyen nyírkos idő… Tovább »

Januári reggelen A világunk jégverem.   A hajnal arca fakó, Fényes sárba hull a hó.   Fázós remény szendereg, Ostrom alatt a meleg.   Januári délelőtt Szürkéllik a Föld fölött.   Lompos, szürke fellegek Sötétítik az eget.   Csikorog a száraz ág, Havat seper a világ.   Januári délidő, Jóság után epedő.   Bágyadt, suta… Tovább »

Újesztendő Függöny-arcán Hófehér redő, Kinek fényes nászlepedő, Kinek szemfedő.   Bolyhos, fehér Vattacukor, Fagyos habroló; Fejünk felett permetezve, Lustán hull a hó.   Zimankóval, Faggyal terhes Rút téli napok; A jelenünk zsákutcák közt Vakon kanyarog.   Tisztázatlan Múlt és jelen, Tétova magyar; Önutálat szemerkélő Hava betakar.   Megosztva, Felszeletelve, Sok-sok kis padon; Megannyi kis szubkultúra,… Tovább »

Mélyen a tél közepén ellanyhul a fény lobogása, Álmokat, Életeket vastagon ellep a hó.   Rossz hivatal zakatol csak unalmas, prózai módon; Akta-világ közepén trónol a rubrika-rend.   Reccsen a hajnali szél, csikorognak a léptek a hóban; Durcás fagy-paripán álmosan áll az Idő.... Tovább »