Pete László Miklós versei

Ami múlandó – zörög; Csak az Igazság örök.   Ha nincs benne Küldetés; Minden hatalom kevés.   Ami férges – lepereg; A világ marad kerek.   Ma az eget befedi; S a Holnap elfeledi.   A Lét nem dönget falat; Ami fontos – megmarad.   Létet Szeretet teremt, S Ember által él a rend.  … Tovább »

Ne diszkrimináljunk, Polkorrekt a lényeg; Jelen évszakunkat többé Ne nevezzük télnek!   Polkorrektség! Ez volna a feladat; Szabad ember csak azt mondhatja, Amit szabad!   (Csak egy kérdés motoszkál a fejembe’: Befűteni Vajon nem rasszizmus-e…)   Tiszteletet adjunk A hőmérsékletnek, Nevezzük hát a hideget – Mérsékelt melegnek.   Gonosz verbalizmus Többé nem marad; Szabad ember… Tovább »

Szürke égből, Szürkeségből Szemereg a jéghideg, Forognak a kerekek, Sárrá áznak az évek. Eső hull, Múlik az élet.   Régi, rozsdás, Vén világot Zsebébe teszi a köd, Felhő úszik vágy fölött, Abszurd vétek a Lélek; Eső hull, Múlik az élet.   Szürke létről, Szürkeségről Dúdol a Hold valahol, A szférák vén kintornása Rekedtes hangon dalol,… Tovább »

Januári alkonyatban Hideg fény ragyog, Számadásra készülődnek Fent a csillagok. — Tétlenkednek a csalódott Felhő-oszlopok, Sejtelmesen cseperedő Jövő gomolyog. —- Tegnapokban dideregnek Szent, naiv hitek, Altatódalt dúdolgat a Közömbös hideg. —– Januári alkonyatban Kérdéssor szorong, Sötéten hallgat, nem felel A nagy éj-korong. —- Tompán fénylik a Tejút, mint Befagyott patak, A világ fennen csörömpöl, Isten… Tovább »

Száz éve ilyenkor talán A tavaszra vártak, Szürke ruhás hétköznapok A piacra jártak.   Gondolkodtak, tanultak és Üzletet kötöttek, Kevés jutott a sokaknak, Sok a keveseknek.   Szegény magyar azt képzelte, Szebb jövendőt láthat, Békés fejlődést hozhat majd A huszadik század. —– Száz éve még, februárban Tiszta volt az ének, Cárok, császárok, királyok Istentől se… Tovább »

Fenn az égen Szakadozó, Ólmos szürke ködlepel; Hogy tél marad, Vagy tavasz lesz – A Jövendő dönti el.   Lenn a földön Csüggesztően Szürke bánat csepereg; Magyar földön Nem hisznek már, Nem bíznak az emberek.   Fejünk felett Foszladozó, Sivár globál-ködlepel; Minden géphang Globalizált aranykorról Énekel.   Kavicsos mű-sivatagban Dollár-gólem tevegel; Szájában a régi népek,… Tovább »

Nem szoktam feladni, Én ilyen vagyok, Akármilyen gyilkos, sivár Felhő gomolyog.   Ugocsa bizony non, Eb ura fakó; Tovább élek akkor is, ha Halni volna jó.   Véges minden harsány, Silány széria, Kotkodácsoljon az ördög, Vagy a média.   Erőlködjön hitvány, Lomha túlerő, Élten túl vagy élten innen Isten a nyerő.   Nem szoktam feladni,… Tovább »

Míg a sír el nem takar, Ember vagyok és magyar.   Kéklő, néma ég alatt Halomban a feladat.   Isten általam akar; Ember vagyok és magyar.   Tudja kék ég, rőt avar; Ember vagyok és magyar.   Zordon Kárpátok alatt Ezernyi csontváz maradt.   Újkeletű gyűlölet Régi hiteket temet.   Ha bizalom nem ragyog, Jövőt… Tovább »

PénzSátán úr Kamat-tőrrel odavág; Adósodik, Betegedik A világ.   Adós lesz majd Valamennyi lemenő, Kamat-füstben Ronggyá foszlik A jövő.   Álmos eső Szenvedést meg Bajt szitál; Bankuralom Világvégét Profitál.   PénzSátán úr Makacs, mint a szürke ló, Pedig tudja, Ő csupán Egy fikció.   PénzSátán úr Dollár-mennyben Hentereg; Csak észre ne térjenek Az emberek.... Tovább »

Nőnapos kis Feleségem Kislányként forog, Márciusi verőfénnyel Együtt mosolyog.   Március a most születő Friss jövő okán Kiszellőzteti a Földet A vén tél után.   Fűnyíró a feléledő Földön körbejár, Kacag rá a zabolátlan Ifjú napsugár.   Nőnapos kis Feleségem Tavaszi, vidám, Márciusra szépül a kert Két keze nyomán.   Olyanok vagyunk ma itthon, Akár… Tovább »