Pete László Miklós versei

Őszi eső, híg, kopár, Ragacsos közöny a sár.   Locspocs, szivárgó eső, Lassan pusztuló erő.   Eső áztatta Jövő, Eső hátán vén Idő.   Őszi eső, híg, kopár; Tán nem is volt sose Nyár…   Mindig minden szürke volt, Sose ragyogott a Hold.   Halott jelképek a fák, Csupa látszat a világ.   Ősi eső,… Tovább »

Lábam alatt ropog a hó, Isten fárad, Kemény a szó; Eb ura fakó!   Csatornákon jégcsap fityeg, Befagyott pocsolya sziszeg, Regnál a hideg.   Az ég tekintete komor, Jeges-kopasz minden bokor, Szél fúj valahol.   Lábam alatt ropog a hó, Világvégi orgonaszó, Eb ura fakó!   Téli csüggedés fuvoláz, A jövő homályos csontváz, A szél… Tovább »

Csillagtalan éjszakában Búsan lamentál a Hold, Mindig úgy tűnik, Az Élet Ilyen nehéz sose volt.   A Múlt vagy Jövő – kibicel, Tenni, élni képtelen, A legkevésbé szeretett Idő mégis – a Jelen.   Csillagtalan vak jelenben Toporog a Pillanat, A Jövő folyton elillan, A Múlt a miénk marad.   Csillagtalan éjszakában Remény füstje szétterül,… Tovább »

Mázolt média-egek; Sok a kell, Mégis Lehet.   Vak erőszak csámborog, De a Föld Mégis forog.   Pénz-diktátor képzeleg Hallgatnak a vén egek.   Borús jövő-fellegek, Sok a kell, Mégis Lehet.   Magyar Múlt az égig ér; Arcunkra szárad a vér.   Kezünkben arany telér, Éhen veszni mit sem ér.   Vén Idő halkan pereg,… Tovább »

Száll a Múlt – az Emlék marad; Felneveltük a Lányokat.   Most Nyár van, és itt vagy nekem; Tőled Lélegzik – a Jelen.   Kívül hőség, Béka brekeg; Nekünk itt bent: Mézeshetek.... Tovább »

Nyári szerelmek víg tüze jár, Forr a határ, Zendül az Élet, Izzik a Nyár, Izzik a Nyár.   Égről a felleg elmenekül, Ködbe merül, Tétova vágy is Létre hevül, Létre hevül.... Tovább »

A Nap gigászi, forró fény-batár, Vállán halványkék bársony ég-talár.   Forró a csend, Még enyhe szél se szisszen, És jobb világról álmodik Az Isten.   A butaság már boltban is kelendő, És penge élén táncol A Jövendő.   Idő-garat zúg, A Múlt – csak dara; Sejtelmes, néma Vízöntő nyara.   Gúnyosan csörög vissza a garat:… Tovább »

Csendben surran az Idő, Sorsok cseperednek, Gyors napok intenek búcsút Lusta fellegeknek.   Nyári beteljesedés A világra réved, Valahol most mérik le a Következő évet.   Szárnyra kapnak új Hitek, Égnek új Szerelmek; Bizakodó jövő-létek Jelenükre lelnek.   Csendben surran az idő, Helyben ül a végzet, Tömeges a statisztika, Egyedi az Élet.   Alaktalan a… Tovább »

Régi mesék csodaútján Jöttünk mi is egykoron; Emlékein úgy ül a Múlt, Mint valami hegyorom.   Gyermekkor bársony palástja Régen rongyokra szakadt, Szemléljük a múlt ködében, Mint tovatűnt szent nyarat.   Régi mesék csodakútja Tán soha el nem apad, Míg emberség van a Földön, Mindörökre megmarad.   Régi mesék csodaútján Segítség mindig kerül, Megvéd, ha… Tovább »

A líra a Lélek otthona, Lelki honunk, Általa közös emberi világhoz Tartozhatunk.   Nem búfelejtő, savanyú leves, Isten adománya, Egyetemes.   Nem amulett, Nem kenőcsös flakon, Vigyáznunk kell rá – Nagyon.   Magán panaszra használni lehet, Csak Nem éri meg.   Ne arról szóljon az igazi nóta, Hogy nem nyaraltam születésem óta, Ez egyszerű, Csökött… Tovább »