A Lét maga a végtelen,
A törvény és a rend;
Benne az Isten lakozik,
Idelent
S odafent.
(Magánügyünk halni, félni;
Súlyos felelősség: élni.)
A Lét az Idő tengerén
Sodródó vén hajó,
Az Élet benne az utas,
S az Örökkévaló.
(Hiszünk vagy nem – ahogy tetszik;
Ő helyettünk nem cselekszik.)
Hogy véletlen az életünk,
Csak gyáva, híg mese;
Az ember nem bábu, hanem
Isten részvényese.
(Nélkülünk az Isten árva;
Nem vettettünk a világba.)
A választás a becsület
Talányos ég alatt;
Sok embernek súlyos teher
A szabad akarat.
(Olcsóbb találni végzetet,
Ami a világba vetett.)
Könnyebb, ha Isten képe is
A falkába beáll,
Divat-manírban jót borong,
S fennkölten sírdogál.
(Semmi dombján legelészett
Semmirekellő művészet.)
Rögeszméi közt a világ
Felpeckelt szájú rab;
Hiszi: minden attól komoly,
Ha minél komorabb.
(Ha sajog a hazánk sebe,
Meneküljünk – a semmibe…)
Jobbról, balról dogmák sora,
S a kurta is kapar;
Sehol csipetnyi ész, erő,
Csak jól kifent agyar.
(Jövőlátó kolduscondra;
Nem jut pénz valódi gondra.)
A Múlton is ezernyi folt,
Ilyen nem volt sose;
Bolondos, zagyva egyveleg
Valóság és mese.
(Rózsát játszik a szűzdohány;
Szemben – a bigott tudomány.)
Nem igaz, hogy pusztaság van;
Nem vagyunk szemek a láncban.
Átível a Lét korokon;
Minden igaz ember rokon.
Globál vagy lokál a céda;
A lelkünk nem szabad préda.
Magánügyünk halni, félni;
Súlyos felelősség: élni.
Parancs, terror, pénz hiánya
Nem mentség a gyávaságra.
Lehet örülni vagy félni;
Mindig kötelező
Élni.
Isten ajándéka a Lét,
Fut az Élet-fogat;
Nem érdemes a jó helyett
Hajszolni jobbakat.
Köznapi apró örömök,
Kitárva hív kezük;
Csak rajtunk múlik egyedül,
Hogy észre is vegyük.
Az Élet meghitt tarka rét,
Vagy kín kopár hegyen;
A boldogságra képtelen
Marad csak idegen.
A Lét maga a végtelen,
A törvény és a rend;
Benne az Isten lakozik,
Idelent
S odafent.