Nem vagyunk “szem a láncban”

A Lét maga a végtelen,

A törvény és a rend;

Benne az Isten lakozik,

Idelent

S odafent.

(Magánügyünk halni, félni;

Súlyos felelősség: élni.)

A Lét az Idő tengerén

Sodródó vén hajó,

Az Élet benne az utas,

S az Örökkévaló.

(Hiszünk vagy nem – ahogy tetszik;

Ő helyettünk nem cselekszik.)

Hogy véletlen az életünk,

Csak gyáva, híg mese;

Az ember nem bábu, hanem

Isten részvényese.

(Nélkülünk az Isten árva;

Nem vettettünk a világba.)

A választás a becsület

Talányos ég alatt;

Sok embernek súlyos teher

A szabad akarat.

(Olcsóbb találni végzetet,

Ami a világba vetett.)

Könnyebb, ha Isten képe is

A falkába beáll,

Divat-manírban jót borong,

S fennkölten sírdogál.

(Semmi dombján legelészett

Semmirekellő művészet.)

Rögeszméi közt a világ

Felpeckelt szájú rab;

Hiszi: minden attól komoly,

Ha minél komorabb.

(Ha sajog a hazánk sebe,

Meneküljünk – a semmibe…)

Jobbról, balról dogmák sora,

S a kurta is kapar;

Sehol csipetnyi ész, erő,

Csak jól kifent agyar.

(Jövőlátó kolduscondra;

Nem jut pénz valódi gondra.)

A Múlton is ezernyi folt,

Ilyen nem volt sose;

Bolondos, zagyva egyveleg

Valóság és mese.

(Rózsát játszik a szűzdohány;

Szemben – a bigott tudomány.)

Nem igaz, hogy pusztaság van;

Nem vagyunk szemek a láncban.

Átível a Lét korokon;

Minden igaz ember rokon.

Globál vagy lokál a céda;

A lelkünk nem szabad préda.

Magánügyünk halni, félni;

Súlyos felelősség: élni.

Parancs, terror, pénz hiánya

Nem mentség a gyávaságra.

Lehet örülni vagy félni;

Mindig kötelező

Élni.

Isten ajándéka a Lét,

Fut az Élet-fogat;

Nem érdemes a jó helyett

Hajszolni jobbakat.

Köznapi apró örömök,

Kitárva hív kezük;

Csak rajtunk múlik egyedül,

Hogy észre is vegyük.

Az Élet meghitt tarka rét,

Vagy kín kopár hegyen;

A boldogságra képtelen

Marad csak idegen.

A Lét maga a végtelen,

A törvény és a rend;

Benne az Isten lakozik,

Idelent

S odafent.