Pete László Miklós versei

A hülyeség hatalmas úr; A fejlődésnek utat – túr.   Nem érdeklik tőke-fagyok, Globál-mennyországról gagyog.   EU-bölcsesség rikoltja: A szomjat a víz nem oltja.   Ha újabb bankszámla sikolt, Holnaptól majd tüzet sem olt.   A hülyeség utat mutat, Mindig van elég szavazat.   Tőke-isten fennen lebeg, Nincsenek agyak – csak zsebek.   Van mindenre,… Tovább »

Pőrén izzadnak az Egek; A piros alsó pityereg.   Durchmarsot adóhivatal Mond fent, Lenn áll a ravatal.   Sárgul minden régi cetli; Bemondva a piros betli.   Álmodozik a vén halál, Egykori ász szénát kaszál.   Passz piros! A gond megy vele; Sohasem lehet fekete.   Távol multi-redurchmarsok Buta reklámdala harsog.   Bedobtam, többé ne… Tovább »

Szedelődzködik a Nyár, Félig kint a lába, Élményeket, gyümölcsöket Gyűjt a puttonyába.   Súlyosbodik a Jelen, Szél-közönyök várnak; Megint a szemünk láttára Lesz vége a Nyárnak.   Realista szeptember Nyár sarkába hágott, Bús közönyt cipel az ősz, meg Rideg valóságot.   Szedelődzködik a Nyár, Vigyorog a sátán, Az Élet újabb ciklusa Száll az Idő hátán…. Tovább »

Az álszent szavakon Isten csak mosolyog.   Híg mondatú politika Sötéten gomolyog, A homlok vacog, Gyomor háborog, Isten csak Mosolyog.   Pénz a világot megváltja, Száját a piac kitátja, Jólétet böfög, S a glóbuszunk szépen, vígan Majd tovább zörög. Minden jó csupán a pénz, S piac körül forog; Isten csak mosolyog.   Rossz prédikáción Isten… Tovább »

Jelenünk, a vén kujon Mint egy spicces sátán, Állandóan fordítva ül Paripája hátán.   Csavarodnak az utak, Csapdák sokasodnak, Hull a forgácsuk a fából Faragott okoknak.   Csikorog a média, Mint borotvapenge, Kiderül, hogy az erőset Üldözi – a gyenge.   Jelenünk, a vén kujon, Mint ki sokat látott, Puszipajtásként kezel sok Ordas hazugságot.  … Tovább »

Nyárutó – szomorú tánc, Esti eső-rumba, Vonul már az idei Nyár Idő-múzeumba.   Míg élt, izzó trónja volt A kánikulának, Holtan marad mindörökre Emlék-múmiának.   Eső mossa végleg el, Hull a könny a sárra, Visszaveszi birodalmát A hajnali pára.   Nyárutó – szomorú tánc, Megtelik az árok, Bánatos földön kopognak A realitások.   Szikrázó idő-ekék… Tovább »

Az utolsó nyári napon Felhők függnek égi falon.   A Nyár – forró emlék-halom; Csak az emberség hatalom.   Újabb nyarak, újabb telek, Lét az Idővel enyeleg.   Az utolsó nyári napon Árnyék suhan az ablakon.   Ha akarjuk, a Múlt – erő; Belőle épül a Jövő.   Vagy kapaszkodni és félni; Vagy elengedni, és… Tovább »

Szeptember legelején Hűvös lett a reggel, Madársereg perlekedik Komor fellegekkel.   Madárfüttyös hajnalok Immár messze járnak, Csak gyűrött névjegye maradt Az őszre a nyárnak.   Hullanak a levelek, Színesek az árkok, Visszatérnek a takarók És a puha álmok.   A Jelen ismét mutogat Dolgos Holnapunkra, Inge ujját felgyűri a Hétköznapi munka.   Szeptember legelején A… Tovább »

Verőfényes magyar Ősz, Szelíd napsugár; Amíg élünk Állandóan Véget ér a Nyár.   Lombkoronás őszelő, Gyenge, kósza szél, Még a fákon Nyújtózkodik Sok ezer levél.   Esőkönnyes magyar Ősz, Szürke pirkadat, Meggyászoljuk Ha kell, ha nem A forró nyarat.   Elszürkül a Horizont, Az Isten velünk; Mért nem a Jóra, Mért csak a vészre Figyelünk?… Tovább »

Csillagos az Ősz ege, Tere Jónak, vésznek; Galaxisok nyájai Csendben legelésznek.   Atyáskodó szeptember Serkent most dologra, Hullanak a levelek Csendesen susogva.   Eltávolodik az Ég, Föld néz az Időre, Ólomsúlyú hétköznapok Sorjáznak előre.   Csillagos az ősz ege, Fény a Lélek vére; Remény nélkül válhatna csak Koromfeketére.   Lusta, sötét éjszaka, Mint a tele… Tovább »