Nyárutó – szomorú tánc,
Esti eső-rumba,
Vonul már az idei Nyár
Idő-múzeumba.
Míg élt, izzó trónja volt
A kánikulának,
Holtan marad mindörökre
Emlék-múmiának.
Eső mossa végleg el,
Hull a könny a sárra,
Visszaveszi birodalmát
A hajnali pára.
Nyárutó – szomorú tánc,
Megtelik az árok,
Bánatos földön kopognak
A realitások.
Szikrázó idő-ekék
Hosszú nyomot vágnak,
Emléket állítanak a
Szólásszabadságnak.
Magyar dacok hangjai
Zúgnak az esőbe,
Ha meghalunk, majd nem enged
Gyászolni a tőke…
Nyárutó, szomorú tánc,
Hitek borzolódnak,
Számtalan másik oldala
Akad itt a lónak.
Terebélyes lesz a gyom,
Kiszárad a búza,
Röhög, aki visszatartja,
Szenved, aki húzza.
Kopogó eső veri
Hűlt helyét a Nyárnak,
Pesszimista becsületek
Médiára várnak.
Torzsalkodik a jelen,
Szunnyad a jövendő,
Halott múlttal táplálkozik
Sunyi profit-bendő.
Felvillan egy torz jövő,
Betondzsungel üszke.
Öltöny-világ közönséges
Hübriszére büszke.
Koldus gazdagság saját
Szobrait faragja,
Lesz majd egyszer olyan jövő,
Ami kikacagja.
Nyárutó – szomorú tánc,
Jelen szárnya kókad,
Egy időre feledjük a
Vékony takarókat.
Mesterkélt, giccses világ,
Vergődik a Béke,
A Család a Szép, s az Igaz
Végső menedéke.