Monumentális vén folyam
Idők hátán: a Dal;
Előtte hallgatag Jövő,
Mint köd takarta fal.
Hullámain a Szerelem
Ezüst hajója száll,
A Dal az egyetlen folyam,
Ahol nem jár halál.
Sivatagok mellett a Dal
Néhol csak pocsolya,
De posvánnyá, állóvízzé
Nem változik soha.
Másutt meg szépen hömpölyög,
Mint nagyságos Erő;
Ha termékeny partokra visz
A jótékony Idő.
A Dal hullámai között
Siklik a Létezés,
Talán nem más az Élet, mint
Szelíd hullámverés.
A szép, szelíd hullámverés
Meghitt, jó dallama,
Szól örökléttel, csendesen,
A Lét? A Dal maga.
Honnan jöhettünk és mikor?
Nem tudja senki se,
Csak ami bennünk lakozik:
A Lélek és Zene.
Hogy merre tartunk, és miért?
Az ész? Csak vak radar;
Nem tudja semmi hatalom,
Csak egyedül a Dal.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: