Nyugtalan Nyár

Hőség-Zsarnok vesztét érzi,

Átkozódik szüntelen,

Felhőfoszlányok portyáznak

Fenn, a magas Egeken.

Határozatlan az Idő,

Minden egybe sose vág,

Rendszerváltó vad remények

Sírjára hull a virág.

Ember? Vakon fontoskodik,

Csupán Isten feje fő;

Mint a cigarettahamu –

Elenyészhet a Jövő.

Nyugtalan Nyár. Hőség kopog

Az Öröklét ablakán,

Globális-felmelegedve

Visz az új ösvény talán.

Hőség-Zsarnok vesztét érzi,

Belead minden erőt,

Ki ne izzadjuk ruhánkon

A bizonytalan Jövőt…

Lelkes, extrém kánikula

Mindent túlfűt, túlragyog;

Éjszakánként hőgutától

Rettegnek a csillagok.

Profitot termel a Jövőn

Ez a kis, sivár Jelen,

Azt hiszi, majd por világít

Csillagtalan éjjelen.

Nyugtalan Nyár. Sokasodnak

Az emberek terhei,

S a Lélek a szkepticizmust

Már nehezen viseli.

Bozótosban fut az Élet

Imbolyog a horizont,

Nem jó, ha csak magát látja

Jelenben a Múlt viszont.

Nyugtalan Nyár. Fészket rakott

Lombos ágon a Remény;

Élünk tovább a világnak,

S az Időnek közepén.