Köd előttünk az úton,
Sűrűn gomolyog;
Alatta a vén országút
Fáradtan kocog.
Eltűnik a messzeség
A ködfelhő alatt,
A Hold riadtan fürkészi
A baljós falat.
Sunyi félelem lapít
Köd-lepte végzeten;
És úgy borul most ránk az ég,
Mint roppant holttetem.
Köd előttünk a jövő,
Fehér bottal kopog,
És máris falnák a reményt
Az éhes tegnapok.
Köd-börtönben némul el
Mögöttünk mind a múlt;
Létünk ezernyi ős-oka
Tán rég a ködbe hullt.
Törvényhozó lett a köd,
Trónol a Föld felett;
S a dogmák csontos ködfalán
Átlátni sem lehet.
Csalóka fény csillámlik,
Lidérc-utópia;
Ne higgyük, hogy a reménynek
Meg kéne halnia.
Pénz-hatalom gomolyog,
Mint roppant köd-toka,
S ha egyszer el fog oszlani –
Létünknek volt oka.