Fogyó nappal füstöt seper;
Az alkonyat: puha lepel.
Az alkonyat puha lepel;
A világ lassan szunnyad el.
Szunnyadni készül a világ;
Levelet hullajt a faág.
Az ősz lassú könnye pereg,
Szállnak, szállnak a levelek.
Állunk sorba, hosszú sorba;
Élet, levél hull a porba.
Hullt élettel játszik a szél;
Hegyen túlról üzen a Tél…
Szeptember végén a ködök
Mélyén a vén ördög – röhög.
Hervadás mélyére megyünk,
Közeledik már a telünk.
Szeptember végén a szelek
Mindenkit jóra intenek.
Bízunk szép cselekedetben,
S a Halálban nincs hitetlen.
Szeptemberi bágyadt egek;
Isten mögöttük szendereg.
Fent dübörgő vad viharok;
Anyag és Szellem kavarog…
Erőgyűjtő öreg telek
A lelkünkben derengenek.
Végtelen fehér ünnepek
Frissítik majd a lelkeket.
A szeptember fáradt ország;
Pihenni készül a világ.
Még puhán süpped az avar;
Boldog, aki élni akar.