Holnap talán fű se nő

Késve jött a kánikula,

Amikor a nyár már oda,

Felrobban a levegő,

Holnap talán fű se nő.

Holnap talán fű se nő,

Ránk hengeredik a kő.

Hőség lángpallosa perzsel,

Sunyi képű halál nyergel;

Nem néz az Ég sehová,

Mentő száguld fel-alá.

Fel-alá száguld a mentő;

Szomjas lehet a Teremtő.

Zörgő kóró-esküvő;

Holnap talán fű se nő.

Hőség-démon fülbe béget,

Súgja: relatív az Élet;

Hogy a kiadós halál,

Jobb, mint a végső fatál.

Köhögős, száraz Jövő;

Holnap talán fű se nő.

Puffadt kánikula hörög,

Holt levél taplóként zörög;

Szürke út közönye vár,

Végkép odavan a Nyár.

Vadul perzsel a határ,

Mégis odavan a Nyár.

Isten a Jelenbe réved,

Nehéz takaró az Élet;

Lesz-e fű, lesz-e Jövő?

Hogyha akarjuk – kinő.