Közöny-síneken robog az Idő,
Az egykedvűség lomha vonata,
Te ma leszálltál róla végleg.
S a tovarohanó évek
Itt felejtették mindörökre
Az Emléked.
Voltál családtag, a ház tartozéka,
Kicsi dobozban hozott haza Réka
Még annak idején…
S az időtlenség fényes rejtekén
Mindig vidám maradsz.
Az udvar oly kietlen Nélküled,
Mint világvégi sziklasivatag;
Egy hete még…
Már csak emlék…
S a megsebzett Idő sóhajt velünk.
Csak néhány esztendő volt, amíg
Velünk voltál,
De lelkünkbe ivódtál,
Életünk része voltál,
S most hiányodtól kong a kora nyár…
Rólad már minden tréfa lepereg,
Hogy hangod kompenzálja méreted,
Mostantól az idegent is
Beengeded…
Többé már nem rohansz fürgén elő,
Nem kaparod az ajtót reggelente,
Pár kiló csupa izom Szeretet
Távozott Veled;
De tudd: majd egyszer mi is meghalunk…
Velünk voltál,
S most már a nemléted éget;
Mert nem lel menedéket
Az Idő labirintusában
Az Élet…
Bebugyoláltunk
Rongyba
Szeretetbe;
Így engedtünk a végtelen hidegbe;
A nemlét hűvös szelében
Meg ne fázz.
Vágj még neki
Új Életnek,
Új hegynek;
Mert Te is fontos része vagy az Egynek;
Veled teljes a Rend;
S teljesség nélkül Isten sem teremt.
A végső percek néma Létnek adtak;
Veled mentek,
S a könnyek itt maradtak;
Nélküled jönnek új hullámverések;
S árván kiáltanak Utánad
A csínytevések.
Te soknevű kis szőrmegombolyag,
Tán holtodban sem lettél komolyabb;
Hó hull,
Vagy tűz a Nap;
Pihenj szépet
Kedvenc mályvád alatt…
Ha minden egyszeri; csak köszönöm –
Mert nem volt Tőled más,
Csupán öröm.
Ha mégse vak és mégse egyszerű,
Még visszatérhet a közös derű;
Ha a Lét mégis Isten ajándéka,
Nem dogma-véletlenek rossz játéka;
S a semmi fikció,
Akkor a halál csak illúzió;
De a Hűség való –
Úgyis eljössz még hozzám,
Macikám,
Prüntyikém,
Cucukám…
Te drága
Drága
Drága Kiskutyám!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: