Éled a Nyár; kusza májusi fellegek ülnek az égen;
Fényes szent tavaszon tombol a kánikula.
Hetykén próbálgatja erőit a most születő Nyár;
Mint a pokol-katlan, perzsel a Nap sugara.
Éled a Nyár, tele huncut gondolatokkal a reggel;
Most születik újjá évtizedes Szerelem.
Távoli, halk zeneszóként néz ránk messzi jövendő;
És létünk peremén ott kószál a halál…
Vén História gombolyagát gördíti az Élet;
Fontoskodva talán lassabb lesz az Idő…
Éled a Nyár; suttogja a szél, hogy érdemes élni;
Újul a csók, a mosoly, éled a vágy, a derű.