Az Idő csorog,
Dühödt tél után tavasz andalog,
Elfogy a múlt, a jövő vánszorog,
S az Isten hallgatagon
Mosolyog.
A feladat
Marad,
A Lét komótos léptekkel halad,
Mellette por szakad;
S a kitartásból csak
Közöny fakad.
A Lét a Hatalom;
Örök mosoly közömbös halmokon,
A Léten túl
Nem látszik oltalom,
S régen nem érdekel
A jutalom.
Rovásra jöhet
Száz újabb rovás,
Már nem csap be sejtelmes látomás,
Nem lelkesít Kinyilatkozás;
S nem rémít más,
Csak Léten túli
Elszámoltatás.
Isten fortélya: sok lépés előre;
Tán jó bor a Lét,
Tán csak ócska lőre.
Rőt forróságon
Vagy ezüst fagyon;
Nem számít
Se glória,
Se vagyon.
Isten fortélya;
Ezen a hegyen
Se rajongó, se zsoldos ne legyen.
Isten fortélya: közönyös való;
Nem számít, meddig ér a takaró.
Az Idő csorog,
Dühödt tél után tavasz andalog,
Még él a test,
Madár dalol,
A Nap ragyog;
S az Isten egyre-egyre
Mosolyog…