Eljött tél fejedelme, a vén Január, a közömbös;
Csontig elhatnak rossz, cinikus szelei.
Bíbor éjszaka útján baktat a Fagy vicsorogva;
Csillagfényt dermeszt, s rágja a vén kapukat.
Újra a mérlegen ül januárban a Lét meg a Semmi;
Senki se tudhatja, mit hoz az esztendő.
Tél fejedelmének természete régen a nemhit;
Azt hiszi, megdermeszt minden kis lángot.
Ködtakaróban szunnyad a Hold is a szkeptikus égen;
Fáradt nemhiteket ápol a lusta eső.
Nincs menedéke a Hitnek a Létben más, csak az ember;
Öntelt szkepsziseket víg mosolyunk zaboláz.
Morcos vén Január lassan tovaballag előlünk;
Zsákjában cinikus zord fagya ott csikorog.
Elmegy a Tél, itt hagy minket szerelemnek örülni;
Szkepszis csúf szigetét elnyeli majd az Idő.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: