Ha dallamot dúdol a szél,
Megint remény fakad,
És elpirul a szürke ég,
A mindig hallgatag.
Ha múlt szerelmek énekét
Zengi a vén Idő,
Tán színre lép a semmiből
Az öreg Békítő.
Ha Gyermekem zenéje szól,
Ülök és hallgatok,
S a meghatott Mindenségben
Tán el is olvadok.
Ha itthon kályha duruzsol,
Elönt a nyugalom,
S a szent Béke halk neszeit
Meghitten hallgatom.
S ha hallom Kedvesem szavát,
Sóhajt a Végtelen,
S én azt hiszem, hogy némi kis
Élet még jár nekem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: