Október van, zsémbel a körtefa őszi-mogorván;
Reszket a tétova fény, dörmög a vén fatető.
Játszik a tág horizonton a titkos, kandi Jövendő;
Ködtakarója mögött alszik a néma halál.
Szél hahotázik a mind haloványabb déli melegben;
Árnyékot vet a Múlt, s benne a néhai Nyár.
Átveszi lassan a tájon a síró ősz a hatalmat;
Csípős hajnalokon gyászol a sok falevél.
Színpompás, tiritarka ruhában vár a halálra
Gyászlakomát tartván ősszel a természet.
Tél-metamorfózis jön a fáradt, őszi világra;
Sírja a téli Idő, elsiratója a hó.
Mindig ott születik meg az Élet a téli világban;
Létté érik a Vágy; s eljön az égi Tavasz.