Pete László Miklós versei

Amíg Melletted ébredek, A hajnalok virulnak, S az Élet durcás ráncai Szép rendben kisimulnak.   Jöhet még számos évtized, Nem alkuszom, Nem engedek, Amíg Melletted ébredek.   Amíg Melletted ébredek, Hiába könyökölnek, A pitbull-pesszimizmusok Létükkel meg nem ölnek.   Amíg Melletted ébredek, Mindig lesz Kikelet, És érdemes lesz csókodért Túlélni a telet.   El nem… Tovább »

  Mélységes az Idők kútja, Benne van a magyar útja, Jelene, jövője, múltja, Hogy van-e, csak Isten tudja. Talán nincs, Senki sem épít, Egyedül vagyunk; Mégis meg kell találnunk, Ha élni akarunk.   Hogy a sorsát tovább szője, Lesz-e magyarnak jövője, Vagy tán idegenné sorvad, És mások nyelvébe olvad? Talán nincs, Senki sem épít, Egyedül… Tovább »

Drága Atyai Barátom, köszönöm a versedet, Remek érzés ám úgy írni, hogy egy jó költő szeret. Jöhet vihar; biztos kézben nem borul fel a ladik, Eljut még a szép magyar szó Wellingtontól Sarkadig. Látjuk, a vész hogy’ pusztított, meg a kurta hogy’ kapart; Magyar költő feladata: megtartani a magyart. Sejtelmünk se lehet róla, hogy mennyi… Tovább »

Mint archaikus fejszobor Arcán a torz vigyor, A vén Tél haldokolva bár, De vihog valahol.   Kaptunk hát újra bősz fagyot, És temérdek havat, A vereség előtt a Tél Még bosszúsakkot ad.   Sápadt a táj. Halottfehér Kripta a hólepel, S a rosszkedvűen szürke ég Előtte térdepel.   Tán újraéled most a Tél, S reményünk… Tovább »

Valamit vissza kéne kapni, Valamit élni kéne hagyni…   Álmos, rossz zenék, Betondzsungelek, S a hétköznapok, mint a vert sereg, Sebzetten rohannak a múlt felé.   Valami végleg szétszakadt, Valami  régen elmaradt.   Valamit vissza kéne venni, Valamit helyre kéne tenni.   Bűzös kocsmákban fröccs az áldozat, Profanizálódott a kárhozat, És szorgalmas bürokrata a sátán…. Tovább »

Valahol fáznak az egek, És könny hull, mint eső, Mert egyre vénül, önmagát Siratja az Idő.   Valahol sírnak a hegyek, S a dombtető vacog, S a szürke ködben távozó, Viharvert múlt zokog.   Valahol fáj a múlt nagyon, Felhős a láthatár, S a vén Hold épp úgy imbolyog, Mint rozzant, vén batár.   Valahol… Tovább »

Szakad a hó. Ellep megint Háztetőt és utat, A tél az ifjú márciusnak Még fityiszt mutat.   A jövőt visszafogja még A túlkoros Jelen, Valóság bilincsét a vágy Viselni kénytelen.   Már minden álom hóvirágról, Tavaszról regél, Havat táncoltat makacsul A márciusi tél.   Hogyha a tél és március Ezt el nem rendezik, A tél… Tovább »

  Vagytok nekem, És  én Nektek Vagyok; Amíg az Élet egén Nap Ragyog.   Amíg nekünk Tavasz jön hóra, Jégre, Amíg szivárványt ír Remény Az Égre.   Lesztek nekem És én Nektek Leszek; Amíg az Élet Bárhová Vezet.   Amíg egymásnak lenni Jó S nemes, Amíg létezni Szép És Érdemes.  ... Tovább »

Hátam mögött duruzsol a kályha, Mosolyog rám a meghitt, jó meleg, Hátha odakint A rideg világban Még minden élhet, Még rendbe jöhet?   Bent szeretetre melegít a kályha, A nyugalmát érzem a hátamon, Tán csoda lesz, Mégsem szorítja Vérbe A kisembert A kerge Hatalom…   Tán vége lesz a pénz-hóhérolásnak, Tán virág nyílik, Mindenki Megél, Tán megtanulunk… Tovább »

Telet őrző márciusban Olvadozik már a hó, Hideg dörmög, szellő hussan, Az ég felhős és fakó.   Telet őrző márciusban Lusta tavasz szendereg, Rekedt varjú károg hosszan, Fagytól fáradt a berek.   Telet őrző márciusban Túlórázik a hideg, Tavaszt várnak otthonukban Tél-gyötörte emberek.   Telet őrző márciusban A csatorna csepereg, De nem érdekel a hideg,… Tovább »