Pete László Miklós versei

Vitorlát bontott a Nyár, Lombosak az esték, Napsugárban ragyog újra A Szent Végtelenség.   Üde a Nyár mosolya, Sok virággal ékes, Politikus legyen, aki Panaszkodni képes.   Istennel örül, aki Megváltódni érett; A Nyár virágpompájából Ragyog ránk az Élet.... Tovább »

Hagyott itt a vén tél Hideget Eleget; S te nem mertél hozni Szebb időt, Meleget.   Nagy nehezen tűnt el tova A múlt hava, És végigdübörgött Rajtad A tél szava.   Miért is viseled A Március nevet; Ha nem voltál képes Elűzni A telet?   Látszat-tavasz voltál, Ugye, most már látod? Sosem lesz Kikelet, Ha… Tovább »

Volt ijedtség, Megremegtek a kórház-falak; Száz vizsgálat, Aggodalom  – Visszakaptalak!   Lányainkat Isten küldte Fél országon át; Helytállásuk Hazahozta Az Édesanyát.   Horizonton túl a Sejtelmes körvonalak… Visszakaptalak!... Tovább »

Égi rónán csillag jár, Minden ember jobbra vár, Égi rónán Földi síkon Álom a határ.   Égi úton vén kvazár, Földi kertben rózsaszál, Égi rónán Földi síkon Közeleg a nyár.   Égi ködben kék fagyok, Földi síkon Lét ragyog, Égi rónán Földi síkon Jövő csavarog.   Égi rónán üstökös, Földi hajnalunk ködös, Égi rónán Földi… Tovább »

Ami szilárd volt: laza, Girhes a kor horpasza; Nagyvilágunk? Töredékek halmaza.   Allergiát rejt az ég, Szomorú a messzeség; Emberiség? Összesepert törmelék.   Rossz kultúra csikorog, Piac-robot vigyorog; A jövendő? Rongyokban. Gyomra korog.   * Emberélet ritmusát Bamba lárma járja át Lét-folyamba Avantgárd-szennyet bocsát.   Ripacsszín-lila az ég, Egész világ: Törmelék.   Hull média-zagyvalék; Liberális… Tovább »

Tán valahol a végtelen Rejtelmes tengeren, Túl szakadékon, tűzfolyón, Vénséges vén hegyen…   Cibola hét városa, Aranyból a kupola, Hol lehet vajon?   Hét város, messze túl időn, Téren és lét-körön, S a hit, hogy ami elveszett, Majd egyszer visszajön.   Cibola hét városa, Létezett-e valaha, Nem tudja senki sem.   Hét város. Vagy több?… Tovább »

Fülledt, ragacsos meleg Zsibbasztóan ténfereg.   Perzsel, nyúz a levegő, Elszivárog az Erő.   Száraz föld esőre vár, Fulladozik a határ.   Fáradt, sivatag-korok Egén közöny csámborog.   A szélben bogáncs forog, Szépség, erkölcs – párolog.   Portengerbe fúlt a menny; Trónuson zörög a szenny.   Poshadt kánon nyekereg, Körülötte holt berek.   Valahol már… Tovább »

Fogy az Élet, Fogy az év, Október havában; Ezüst szálak gyarapodnak Isten szakállában.   Hull a sárga Falevél, Jó kedv vész a sárba; Októberben, ősz derekán Minden Élet árva.   Mégis, Mégis, Süt a Nap, Szárnyas Remény éled, Múlandó a szomorúság, Tovább tart Az Élet.   Fogy az Élet, Fogy az év, Október havában, Seregeket… Tovább »

Az igazmondáshoz kevés A rossz szofista szómenés; Nem ócska, trágár lasszóval, Entellektüell  asszóval, Hanem csakis igaz szóval, Igazul és tiszta szóval, Igazul és Igaz szóval.   Száraz tónak száraz partján Trágárul nyög a toportyán, Művelt birka égre béget, S a tiszta szó menedéket Nem talál.   Ha kiszáradt, vizet kéne Hordani; Gonosz tűz van? El… Tovább »

Fáradt-zöldből – üdezöld, Felsóhajt a fű, s a föld, A por sárba gyúrva már, Száll a pompás illatár.   Öt perce múlt – milyen rég… Zengett-zúgott fent az ég, S fésületlenül szakadt Fejünkre az áradat.   Csupán röpke pillanat, S minden más pályán halad, S míg mindent megérthetünk, Véget ér az életünk.  ... Tovább »