Pete László Miklós versei

Négy fiát is eltemette, Pedig királynak nevelte.   Volt egy álma: Magyarország; Míg barátok szét nem hordják, Ellenségek szét nem szórják… Magyarország, Magyarország.   Volt egy erős, büszke apja, Vajk meg félt – de nem mutatta.   Szenvedélye: Magyarország. Földjét tengerek nem mossák, Mégis, mégis: Magyarország. Magyarország, Magyarország.   Ereiben Árpád vére, Koronát tett a… Tovább »

Szegény, beteg, rongyos jövőnk; A Szomorú Bohóc; Selymet szeretne hordani, De mindene daróc.   Jön a tudás-társadalom, Dalolja a mese; És ifjúságunk tizede Nem tud olvasni se.   Óc, Póc Lópokróc; Zengő kenderkóc; Szeleburdi kis Jövő, Szegény kis vadóc!   Leépítés, csőd, spórolás Életet nem lehel, Minden faviccre rossz poén, Vagy pusztulás felel.   A… Tovább »

Csillagtalan égi tájon Csalfa homály tekereg, Álmodozó szegény ember Gazdag múlttal enyeleg.   Csillagtalan égi tájon Szürke Jelen mendegél, Fehér folton sötét árnyék Színes reggelről regél.   Csillagtalan égi tájon Ásít a vén Irgalom, Vékony jövő-segélyt mérnek Lapos égi asztalon.   Csillagtalan égi tájon Egyhangú zene pereg, Fékevesztett jövő-suhanc Égi pusztán hempereg.   Csillagtalan égi… Tovább »

Tétova nyár van idén, tovaszökken a hajnali szellő; Spórol az ég ura is, ritka a kánikula. Záporesők szemeregnek a tompán szürke egekből; Ázott reggeleken fázik a hajnali szél. Mintha a Földanya félne a rossz szeleburdi nyaraktól, És a pogány meleget megzabolázza idén.   Ám a csepergő enyhe napokban jól lehet írni; Jó puha hűvös idő… Tovább »

Állhatatlan Nyári katlan, A levegő mozdulatlan.   Száll a fecske lombos ágra, Eljött a Nyár a világra, Nincs a Napnak egyéb gondja, Őrült melegét ránk ontja.   Állhatatlan Nyári katlan, A Lét fülledt, S változatlan.   Ontja, ontja, egyre ontja, Áll a Hőség roppant frontja, Áporodott, vad melegek Terhét cipelik az Egek.   Állhatatlan Nyári… Tovább »

Kívül a hőség, Meg a pénz, És belül: mi magunk, Fut az Idő, telik a Lét Virágzik a Nyarunk.   Kívül a pletyka, média, Irigy politika, A sültreális szürkeség, És belül a Csoda.   A külsőt nyálkás, rossz burok Rongyos bőre fedi, Rabszolga itt a nyár, a Pénz Szolgálni engedi.   Celeb-majmok hordája kint, És… Tovább »

A Csend A Rend, A zöld; Fűszál hegyén mosolyog A Föld.   Gazdasági növekedés? Olcsó napkeltéhez kevés.   Míg kék Az ég, Lehet; A nagyvilág csendesen Szeret.   Diktatúra vagy szavazás? Vigyorgó Idő vermet ás.   A Fény Tömény Világ; Fényben Létet álmodik Az ág.   Globalizált darázsfészek? A vén törvény talán részeg?   Szerény… Tovább »

Kacagott ránk a vár, Habár Felhő fakadt, Eső szakadt S a fő-fényes Majd’ Megpukkadt.   Jelmezért a kazánházba, Azután: “Megindulásba!” Vastag bársony jelmezt veszek, Flinta Zoli ma – én leszek…   Kacagott ránk a vár… Sivár Hőségre jött esély-leső Csendesen szép nyári eső; Zuhogott, De amikor kellett volna, Elfogyott…   Izgalom a kazánházban, Lesz-e ma… Tovább »

Bús fellegek Feszengenek Morogva; Még nincsenek a Nyár tüzéhez Szokva.   (Esik eső Nyakló nélkül, Konokul; Több lesz a sár, Ebből sok rokon Okul.)   Felhő fakad Zápor szakad Zokogva; A vén Nap most A fellegfodrok Foglya.   (Szorul rajtunk A vén Idő Satuja; Egyszer végleg eltakar Egy skatulya.)   A vérmes hőség Félreállt Dohogva;… Tovább »

Játszik a júliusunk, kora őszt felidézni szeretne; Hűvös hajnalokon ömlik a kósza eső. Játssza az őszt hosszan, s megelégeli aztán; Felszikrázik a Nap; s újra csak elkomorul.   Játszik a még kamasz emberiség is a földi világgal; Mint a cudar gazda, s tán nem okul sohasem. Isten Létet adott a világnak, nem nyereséget; Isteni terv… Tovább »