Rongy, bárgyú statisztika méri az emberi létet,
Hogy kinek ennyije van, annak az élete jobb.
Mintha csupán egyedül tárgyaknak a birtoka mérné
Isten rejtélyét; emberi létünket.
Életszínvonalat nem mér, csak a pénzbeli mérce;
Milliomos van fent, minden más meg alul.
Nincs mit ezen keseregni: a pénz a világ puha héja;
Emberi Lét tetején hajlékony felület.
Nemcsak anyag van a Létben; mérhetetlen a lényeg;
Létünk titkaiból még keveset sejtünk.
Van tudomány; faggatja a néma matéria titkát;
Zsombékon araszol, mint a mocsárban a sün.
Parcellázza a holt anyagot bősz lelkesedéssel;
Könyveket ír róla, gépezetet szerkeszt.
Részecskékből, vagy rezgésből áll-e az Élet;
Vagy hol emez, hol amaz? Tán emez is, amaz is?
Ámde a részecskét, vagy a rezgést azt mi vezérli?
Végtelenül, sorban van mindig picinyebb?
És ha lelünk még folyvást újabb még picinyebbet,
S nem lesz vége soha; hol marad úgy a titok?
Rossz, bárgyú statisztika méri az emberi létet;
Vak táblázatai nem látják az egyént.
Régi hibája az emberiségnek az aktakukacság;
“Élő”-ben mi se jó, s szent, ami írva vagyon…
Márpedig üdv, szeretet, hit a holt aktát sose lakja;
Nincs Lét holt papíron; élni csak élve lehet.
Büszke, személyes a Lét, a szabadság, meg felelősség;
S holt adatok sohasem nemzenek embereket.
Csók, szeretet, figyelem, helytállás adja a létet;
Mindezek árnyéka megvehető piacon.
Mégse hiszem, hogy a dolgok hozták létre az embert;
Holt anyagon sohasem fejlik az isteni Lét.
Élőből kellett, hogy jöjjön mind, ami élő;
Midig volt valahol, s nem hal meg sohasem.
Élet a Lét törvénye, világunk fő oka, célja;
Csillagok alkonyatát tán szerelem teszi ki.
Rossz, bárgyú statisztika mindig csalja a létet;
S holt anyagot szülnek rongy, rima átlagai.
Bennünk él a titok, s tán tudja a hajnali szellő;
Ritmus a Kezdet, a Vég; szent üde dallam a Lét.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: