Itthon a két lány; esti zsibongás tölti az udvart;
Langyos a friss, kora nyár; még zsongnak az alkonyi lombok.
Tréfa, vidám kacagás, ami újra belakja a házat.
Huncut az est szeme, ünnepi köntöst ölt fel az élet;
Tétova szél fuvolázik a könnyed esti melegben;
Tapsol a bíbor felleg alól kikacsintva a Hold is.
Nincs, ami több örömet és jót hoz, mint a családunk;
Tágas a lombja az el nem enyésző, szent Szerelemnek;
Édes a perc, amikor tudjuk, hogy érdemes élni.