Aprócska voltál valaha,
S egy felejthetetlen napon,
Egy szép, szeszélyes tavaszon
Először sétáltunk haza.
Madár röppent virágos ágra,
S Te mózeskosárból néztél
A világra.
Sokat sétálgattam Veled,
A nyakamba ültettelek,
Néhány meghitt kis éven át
Beragyogtad a vén szobát,
Volt vidám lárma,
Meglepetés,
Móka;
S Te voltál a leghuncutabb
Kis ördögfióka.
Vidáman nevetett a Nap le Rád,
Ha sétáltál, mosolygott a világ,
És csacsogásodtól a mord szelek,
Táncoltak a lakótelep felett.
Anyáddal vártuk jöttödet,
Te mindig hoztál örömet,
S felnőttél észrevétlenül…
Aprócska voltál valaha,
S most: mint egy ifjú tölgy,
Lettél kis
Nyurga hölgy…
Ha véget ér suli-tusa,
A felnőtt világ rítusa
Bürokratikus egyszeri
Módszerrel megkereszteli
A gyermeki tudást…
A gyermekkor most elfogyott,
És Téged végleg elhagyott,
Ma volt a Te napod…
Aprócska voltál valaha,
Felnőttél gyorsan, s végleg,
Tárul Feléd az Élet,
Most jön a neheze…
Vagyunk Neked, amíg lehet,
De jön az újabb emelet,
És szalad az Idő…
Szerelem szólított ide,
Éltetett boldog melege,
Te Drága Gyermekem!
A homlok ránca kisimul,
A vizsga drukkja elcsitul,
És tűz a tiszta fény…
Vár Rád az Élet tavasza,
Mi meg a hétvégén haza,
Te érett hölgyemény…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: