Vörös szenny folyt a földeken,
Mint a halál bora,
S végigvert szegény népemen
Az ördög ostora.
Hitel-sújtotta otthonok
Lettek végképp oda,
Hogy ki mit spórolt onnan el,
Nem tudjuk meg soha.
Hány tározó rejt még halált,
Hol lappang néma könny?
Hány vészt hoz még a kapzsiság,
A restség, s a közöny?
A pénzben úszó bankvezér
Humánusan üzen:
“Azonnal mindent kifizess,
Túlélő nincstelen!”
Mindent ellep az iszapár,
Özönlik, lábra kap,
Száz indulatban ott fröcsög,
Hömpölyög az iszap.
Szónoklatokban ott virít,
A nyakkendőt köti,
Üres szócséplés poharát
Már ez löttyenti ki.
Konfliktus-csecsemőt becéz,
Mutogat, uzsoráz,
Ettől lesz több az indulat,
És drágább majd a gáz.
Vörösiszapba fúlt remény,
A gyermeked köhög,
Anyád sírjáról vörösen
Bámul rád és – röhög.
Iszap zabál a földeken,
S a gyomra még korog,
Ha ott hagyjuk vörösleni:
Nincs jövő, magyarok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: