Nekünk dalol,
S a reszketeg
Évezredek
Már régen elfeledték,
Hogyan keletkezett.
A húr
Hangja hol felderül,
Hol elkomorul;
Együtt sírunk és örülünk
Tisztán,
Szépen,
Magyarul.
Egykor még,
Elmúlt rég;
Hölgy lovagolt ki a vár kapuján,
S nyíltak a kerti virágok a völgyben az ősz derekán..
A dal csillámfala
Általunk él, s mi élünk
Általa.
Szokott zengése életünk,
S utunk végén a rév;
Amelyhez oly sok szent nevet
Csatolt a hű emlékezet;
Több, mint
Egy ezredév.
Ború,
Derű,
Vén hegedű;
Szól évezredek óta,
Visszhangot vet
Síkon, hegyen
A bús vagy édes
Nóta.
Foszlunk,
Veszünk,
Eltévedünk,
Meghalunk,
Fogyunk;
De míg lélegzetet veszünk
Vele maradunk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: