Emlékek közé költözött a nyár,
Elvitt magával minden illatot,
És üres fecskefészkeket hagyott,
Tévelygő széllel gyászol a határ.
Elvitt magával minden illatot,
Helyette jött az ősz, a hallgatag,
Hideg hajnal, hűvös, szikár szavak,
S felhő vigyázza újból a Napot.
Tél jön. Könnyekből is jeget fakaszt.
Mi várni fogjuk majd az új tavaszt,
Ez volt sokadik néhai nyarunk,
Még megvagyunk.
Hirtelen haragú a szél, a bősz,
És kéreget már a szomorú ősz,
És októbernek egyre több a gondja,
Hogy a csökkenést változásnak mondja,
Mint újdivatú, rossz bürokrata,
És sárban tocsog néhány lópata.
A vén Idő, a testi vágyak csősze,
Úgy véli, itt van már szerelmünk ősze,
S míg éjszakánként győztesen figyel,
Hajnalonként megverten kullog el.
Szerelmünk,
Bár nem fiatal ma már;
Forróbb, mint minden léha régi nyár.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: