Pete László Miklós versei

A tiszta kék ég mezején Habos felhő-kölyök, Fent hancúrozva azt hiszi, Hogy most a nyár örök.   És mint fehér mackómama Mellett jeges bocsok; Gyülekeznek az oldalán A felhő-pamacsok.   Hószínű vatta-seregük Fényes eget harap, Vígan vonulnak, s melegét Zúdítja fent a Nap.   A pajkos fürge bodruk Mit is sugall nekem? Szendergő Asszonykámat Azonnal… Tovább »

Mindig felszárad a sár, Ami Szellem: Visszajár.   A díjosztó hivatal Csupán cifra ravatal.   Ezer mag a sár alatt; Helyben csak a holt marad.   Mindig felszárad a sár, Aki szeret: Hazajár.   Modern bozótdémonok: Pénz és hatalom morog.   Amíg van Otthon, S Haza: A Jónak lesz igaza.   Mindig felszárad a sár,… Tovább »

Az ünnepek? Holt rítusok, A világ henyél; Amit életnek ismerünk, A Hétköznapban él.   Az ünnep: csak sznob öltönyök, Estélyi ruhák; A hétköznap meg valóságra Ébred a világ.   Az ünnepen a betanult Mondatok fakók; De hétköznap bújik hozzánk Az igazi csók.  ... Tovább »

Mindig a Lehetetlen visz előre, Isten se néz soha A túlerőre.   A kiváltság jövendőt nem csinál, A hivatali kánon: A halál.   Ragyoghat a középszer nyakra-főre, Csupán a Lehetetlen visz Előre.   Dörgölőzzön a gyáva, Meg a dőre, Isten se néz soha A túlerőre.  ... Tovább »

A Végtelen? Talán Lapos koszorú Isten homlokán; Darócból vágott bú-eloszlató, Hogy ne sírhasson a Mindenható…   A Végtelen? Talán Álmokban elszórt folyondár csupán, Csillagokból szőtt vén álom-való. És végigálmodva eldobható…   A Végtelen? Talán Játékos dísz a Halál oszlopán, Nagy kényelmes koporsó-takaró, S az örök sírban raktározható…   A Végtelen Talán Olcsó homlokpánt a Lét… Tovább »

Mennyi van még? Majd elválik… Együtt élünk Mindhalálig.   Együtt, Együtt, Mindhalálig.   Rojtos régi Idő szakad, A Szerelem Velünk marad.   Amíg élünk, Velünk marad.   Lélekmeleg Veled, Velem; Kint: Rohan A Történelem.   Védelem: Csak a Szerelem.   Mennyi van még? Majd elválik… Együtt élünk Mindhalálig.   Mindhalálig, Mindhalálig.  ... Tovább »

Az esztendők jöttek-mentek, Évtizedek múltak, Boldogságos vágyaink Sohasem csitultak.   Odakint sznob dőreségek Haláltáncot ropnak, Idebent megmaradunk Örök kamaszoknak.   Élet Igaz Léttel él; Nem lennék, Ha nem lennél.   A magány vad szakadék; Nem lennél, Ha nem lennék.   Örök kamaszok, A vén Idő foga vacog, A hétköznapban halál kavarog, A zsákutcába futott lét… Tovább »

Már pára-könnyet ásítoz A késő nyári reggel, És minden hétköznap megint Öt órakor kelek fel.   Az idő vágtat szüntelen, S majd egyszer Nem leszek; Tán megmaradnak csókjaim, Mint halvány, Halk neszek.   Még kapható a röpke nyár, És újra ősz az ára, És láthatjuk megint talán Egyszer majd, nagy sokára.   Az idő vágtat… Tovább »

Mi az, ami… Folyton fejlődik, bővül évről évre, Bábel tornyaként növekszik az égre, Aztán csak vége, Úgy tűnik el, Hogy nem marad pora, És kiderül, hogy nem is volt soha?   Mi az, ami… Gyermekkorunkban volt, s terjeszkedett, Aztán egy napon végleg odalett, Vagy talán megint újjászületett?   Mi az, ami… Azt hiszi, hogy az… Tovább »

A lusta ember Csak determinál; A sorsa rácsain Kikandikál.   A józan mindig Tudja, hogy zseni, Ám igyekszik is Elfelejteni.   A bölcs bolond Tudja, hogy élni kell; Ám hogy mi módon; Azt ő dönti el.... Tovább »