Átlátszó falat emel az eső,
S a köd mögött fázik a temető.
A lét könnyet rabol,
Emberek sírnak valahol,
Az égen álmos, szürke felhő
Lassan bandukol.
Szenved a tél: elhagyta az erő,
A nagyvilág most öreg temető,
Az út sara, pora
S a sok csupasz fa tétova,
Úgy függ az ég, mint múlt korok
Sírjainak sora.
Időben szülőhazám: február,
Most temettem el az édesanyám,
Most néma a kuvik,
Az idő alkuszik,
Nemet mondok, s a február
Helyettem könnyezik.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: