A Lét
Sziklás mederben fut tova;
Köszönöm, hogy tartozhatok
Valahova.
Korunk, mint súlyos kőtömb,
Ránk terül,
Köszönöm,
Hogy nem vagyok egyedül.
Törjön magasra fel
A Líra orma;
Találjon egymásra
Tartalom és
Forma.
Laposan fújnak cinikus szelek,
A hivatalos líra szendereg;
Tárgyiasan, vagy alanytalanul
Nyelvet gyalul.
Pedig
A Szép,
Az Új
Most minálunk lakik;
Érmihályfalvától fel
Kissomlyóig,
Budapestig,
A messzi Wellingtontól
Sarkadig.
Nincs kiváltság,
Se díjak halmaza;
Megalkudni nem is fogunk
Soha.
Csendüljön ismét fel
A tiszta rím,
Költőbarátaim.
A Líra és a hozzá méltó tartalom –
Hatalom.
Ritmus,
Költészet újjászületik;
Érmihályfalvától fel
Kissomlyóig,
Budapestig,
A messzi Wellingtontól
Sarkadig.